Így küzdenek a magánkiadók: továbbra is elérhetőek a tankönyvjegyzékből eltávolított köteteik
Továbbra is elérhetőek a hivatalos tankönyvjegyzékből kivett könyvek is.
Továbbra is elérhetőek a hivatalos tankönyvjegyzékből kivett könyvek is.
Eduline
Hogyan változott az elmúlt években az óvodai férőhelyek és az óvodások száma? Mutatjuk.
Eduline
Jelenleg nincs napirenden a szabályozás módosítása, hogy a szülők három nap helyett tizenöt nap hiányzást igazolhasson az iskolában.
Eduline
Különleges periódusos táblázatot tett közzé a Matektanár nevű Facebook-oldal.
Eduline
Formai hiányosságok miatt elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkárának keresetét, amelyben a március 14-i szolidaritási pedagógussztrájk jogellenessé nyilvánítását kérte.
Eduline
A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának, tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára - írja a Világgazdaság keddi száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatása alapján.
MTI
Gyakrabban fordul elő szorongás, depresszió, alacsony önbecsülés, mentális és fizikai egészségügyi problémák, izoláció azoknál a diákoknál, akiket társaik verbálisan vagy fizikailag bántalmaznak az iskolában.
Eduline
Részletes elemzést készített a szakképzési stratégiáról a Civil Közoktatási Platform (CKP) - jó elemnek tartják a szakgimnáziumi érettségi átalakítását és a rugalmas képzési formák bevezetését, ám a dokumentumból hiányolják például a szakképzésből a felsőoktatásba jutás segítésének módszerét. Szerintük a nagyobb arányú továbbtanulás legfontosabb eszköze a továbbtanulás nyelvvizsgához kötésének eltörlése és az államilag finanszírozott helyek számának a növelése lenne.
Eduline
Üljenek le, beszéljék meg a problémákat, és ha szükséges, változtassanak a szabályokon – ezt kérte az iskoláktól és a szülőktől Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Eduline
Egy kenyai falu tanára, Peter Tabichi nyerte el az idén a "pedagógusok Nobel-díjaként" emlegetett, egymillió dollárral (280 millió forinttal) járó Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban.
MTI
Az óvodakötelezettség kapcsán kevesen élnek a felmentés lehetőségével, a pedagógusok és szülők között egyetértés van a mielőbbi kezdés hasznosságát illetően - írja a Magyar Nemzet szakemberek véleményét ismertetve.
MTI
A marokkói rendőrség vízágyúval oszlatott tüntető tanárokat, akik jobb munkakörülményeket követelve vonultak a vasárnap kora reggeli órákban Rabat utcáira - közölték szemtanúk.
MTI
A héten lehetett a középiskolai felvételi sorrendet módosítani, azonban még sok fontos dátum hátravan. Mikor tudják meg a diákok, melyik iskolába kerültek be? Minden fontos dátum egy helyen.
Eduline
Még két hétig jelentkezhetnek a pedagógusok a 2020-as minősítésre, megvannak a részletek a szakképzés átalakításáról és áprilisban tárgyalnak a CEU és a bajor egyetem az együttműködéséről - ezek voltak a hét legfontosabb oktatási hírei.
Eduline
Ólomból a megengedett határérték kétszeresét találták Gazdagrét-Csíkihelyek Általános Iskola csapvizében.
Eduline
Míg 10 éve még 30 ezer diák tanult valamilyen építőipari szakmát, mostanra ez a szám 9 ezerre csökkent - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
MTI
Már csak ma van lehetőségetek megváltoztatni a jelentkezési sorrendeteket.
Eduline
Csak ma és holnap van lehetőségük a középfokú felvételi eljárásban a tanulóknak eredeti továbbtanulási terveik módosítására.
Eduline
A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.
MTI
Idén is rekordszámmal jelentkeznek a nyári táborokba. A legnépszerűbb téma 2019-ben is a sport, az informatikai és programozó, valamint az angoltáborok.
Eduline