Figyelmeztet a BKK: október végéig kell érvényesíteni a diákigazolványokat

A közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-éig érvényesíttetniük kell a diákigazolványukat, mert csak így vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

A közlemény szerint a diákigazolványok matricával történő érvényesítése a tanköteles kor felső határának betöltése után azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni.

Felhívták a figyelmet, hogy az oktatási intézmény által kiállított, ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni. Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatói jogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni.

A diákigazolványok érvényesítése azért is szükséges, mert anélkül már nem használhatók tovább a hosszabb időre vásárolt bérletek sem.

Jó hír az ingázóknak: hétfőtől már mobilról is lehet bérletet venni

Ingáztok az iskolába vagy egyetemre? Jó hírünk van: hétfőtől már a teljes és kedvezményes árú havi és félhavi bérletek is megválthatók mobiltelefon segítségével - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.