Még mindig nem értek véget az iskolabezárások
Vannak országok, ahol még nem ért véget a tanév, mégis be kellett zárni több iskolát a korona-vírus világjárvány miatt.
Vannak országok, ahol még nem ért véget a tanév, mégis be kellett zárni több iskolát a korona-vírus világjárvány miatt.
Eduline
Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az új történelemkönyveket ért kritikát A tanú című film híres jelenetével is szemléltette, ahol az „ítélet” már előbb készen volt, mint maga a „per”.
Eduline
Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
MTI
200 kilométert, egészen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár íróasztaláig futottak a mártélyiak, hogy megmentsék az iskolájukat a következő tanévre. A távot 17-en, váltva tették meg.
Eduline
A hátrányos helyzetűek tekintetében születtek pozitív és negatív tapasztalok is a digitális oktatás kapcsán. Több eset van, ahol jól működött a segítség.
Eduline
Bár a nyári szünet elindult és mindenki élvezi, hogy véget ért a tanítás, mégis sokakat foglalkoztat, hogy milyenek lesznek az új tankönyvek.
Eduline
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki magántanuló, újabb nevén egyéni tanuló munkarendű legyen? Utánajártunk.
Eduline
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal 2019/2020-as tanévről szóló jelentése, eltűnik az őskor és a kortárs költők is az új tankönyvekből, továbbra sincsenek konkrét válaszok a Színművészeti átalakításával kapcsolatban, augusztusban jöhet a tanárok béremelése - összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
Eduline
Hajnal Gabriella szerint a járvány alatt az oktatásirányítás folyamatosan kézben tartotta és támogatta az eseményeket, akik pedig kritizálnak és „esetleg pontosan tudták előre, hogy ez a vírus jön, akkor jó lett volna, ha szólnak” – mondta a Népszavának.
Eduline
Kétezer forintról indult a licit Vezsenyi László makói tornatanár híres vasalódeszkájáért. Az árverés a Facebookon, a Tappancs Állatvédő Alapítvány oldalán zajlott. Tegnap délután a nagy karriert befutó vasalódeszka el is kelt: két nyertest is hirdettek, így összesen több mint 400 ezer forintot hozott az állatmenhelynek.
Eduline
A Komárom-Esztergom megyei település polgármestere a járvány miatti veszélyhelyzetben felbontotta az évenkénti támogatásról szóló szerződést az ácsi zeneiskolával, így a jelek szerint szeptembertől már biztosan nem folytatódnak itt a művészeti képzések.
Eduline
Az első osztályosok tankönyveiből szeptembertől kikerülnek a kortárs költők gyerekversei is.
Eduline
Két szlovákiai kisvárosban is bezárják az iskolákat a koronavírus-fertőzés terjedése miatt.
Eduline/MTI
A tavaszi iskolai és óvodai beiratkozás a legtöbb szülőnek csak némi papírmunkát jelent, de az autista gyermekek szülei számára már nem ilyen egyszerű a folyamat. Hiába kerül bele ugyanis egy óvoda alapító okiratába, hogy fogadnak sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket, rengeteg intézményben ez még sincs így.
Eduline
Az új Nemzeti alaptantervhez készült általános iskolai törikönyvből kimaradt az őskor és Hammurapi törvénykönyve is. Helyette viszont magyar őstörténetet tanulnak majd a diákok.
Eduline
A jövőben is lehet időszakos digitális oktatás az iskolában, kötelező lesz a pszichológiai alkalmassági vizsga az iskolaőröknek - a változásokat az Országgyűlés elfogadta.
Eduline/MTI
Ma még hivatalosan van iskolai felügyelet, ezután azonban már tényleg csak táborok lesznek.
Eduline
Hogyan kerülhettek be mégis középiskolába szeptembertől annak ellenére, hogy a felvételi nem sikerült? Ezt a lehetőséget érdemes folyamatosan szemmel tartani.
Eduline
Kevesebb a tanár és a diák is a magyar közoktatásban, ugyanakkor az óvodások és a sajátos nevelési igényű tanulók száma nőtt. Itt vannak a friss, 2019/2020-as tanévre vonatkozó adatok.
Eduline
A francia egészségügyi hatóságok nemrég közölték, hogy bezártak két párizsi általános iskolát elővigyázatosságból.
Eduline/MTI