Mától indul a nagy tesztelés az iskolákban, óvodákban

Hónapok óta kérik az oktatási érdekképviseletek, hogy teszteljék a tanárokat, talán ma meg is valósul.

  • Eduline

Az országos tisztifőorvos elmondta, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat hétfőtől kezdik szűrni.

Kik fognak tesztelni?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egyetemi informatikai rendszeren keresztül tájékoztatta az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat csütörtökön, hogy a kormányhivatalok szervezésével hétfőtől egyetemenként két-két diákot rendelnek ki a gyorstesztelésekhez és a járvány elleni védekezéshez, többek között a tanárok teszteléséhez is. Az egyetemisták ezt gyakorlati tevékenységként is elszámoltathatják.

Korábban már volt róla szó, hogy a diákok segítenének a tanárok, az óvodai- és bölcsődei dolgozók tesztelésében, amit a mostani közlemény alá is támasztott. Bár azzal kiegészítették, hogy ahol szükséges, ott a szociális intézmények országos szűrűsében is részt vehetnek a hallgatók.

Arról, hogy a diákok hogyan vélekednek a tesztelésekről, itt írtunk.

Határidők, dátumok: minden, amit a keresztféléves felvételiről tudni kell a jelentkezés után

Pénteken lejárt a hitelesítési határidő a keresztféléves felvételiben. Matatjuk, milyen határidőkre és fontos dátumokra kell még figyelnetek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.