Orbán: "küzdünk, hogy az iskolákat és az óvodákat ne kelljen bezárni"

A hét legnagyobb akciója az lesz, hogy megindítsák a célzott tesztelést - közölte Orbán Viktor hétfő reggel.

  • Eduline

Az operatív törzs hétfő reggeli ülése után Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, "küzdünk, hogy az iskolákat és az óvodákat ne kelljen bezárni". Hozzátette: múlt héten az oktatási rendszerünk derekasan állta a próbát, és jó reményeink vannak, hogy ez a héten sem változik meg.

A videóban elhangzik, hogy a hét legnagyobb akciója a tömeges tesztelés megindítása lesz - 47 ezer szociális és 191 ezer oktatási intézményben dolgozót szűrnek le. A tesztelés önkéntes lesz, ugyanakkor a miniszerelnök szerint biztosan sokan fognak majd rá jelentkezni.

Kik fognak tesztelni?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egyetemi informatikai rendszeren keresztül tájékoztatta az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat múlt csütörtökön, hogy a kormányhivatalok szervezésével hétfőtől egyetemenként két-két diákot rendelnek ki a gyorstesztelésekhez és a járvány elleni védekezéshez, többek között a tanárok teszteléséhez is. Az egyetemisták ezt gyakorlati tevékenységként is elszámoltathatják. Arról, hogy a diákok hogyan vélekednek a tesztelésekről, itt írtunk.

Annyi diák és tanár koronavírusos, hogy több iskolában nem tudják megszervezni a tanítást

Sok általános iskolában is már csak digitális oktatás van a felsőtagozaton. Annyian betegednek meg a diákok és a tanárok közül, hogy nem tudják normál rendben megszervezni az oktatást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.