Horváth Richárd története úgy kezdődik, hogy „megpillantotta a világ legszebb hölgyét”. A Partizán műsorában arról beszélt, hogyan került intim kapcsolatba a saját középiskolai tanárával, amelyből – elmondása szerint – éveken át nem tudott kilépni.
A Partizánnak mesélte el történetét Horváth Richárd arról, hogyan kezdődött viszonya az angoltanárnőjével. Elmondása alapján 15 éves korában történt, hogy egy családi esemény miatt nem készítette el az angol háziját, ezért az óra előtt megkérte a tanárnőt, hogy ne írjon be neki rossz jegyet, és ne ossza meg az esetet másokkal.
A tanárnő ezt később mégis jelezte az osztályfőnöknek. Erre ő egy Facebook-posztban reagált, amiben a bizalom fontosságáról írt. A tanárnő értette, hogy ez neki szól, és bocsánatot is kért tőle. Ekkor történt az első fizikai kontaktus:
„Megkérdezte, hogy megölelhet-e. Az az ölelés nagyon jól esett ott abban a pillanatban.”
Ezt követően kezdtek el rendszeresen kommunikálni egymással. Kezdetben online beszélgettek, amelyek egyre személyesebbé váltak.
„Egy felnőtt ember, egy tanárom velem akar beszélgetni. Különlegesnek éreztem magam” – mesélte Richárd.
A találkozások ezt követően személyessé váltak, és fokozatosan fizikai közeledéssé alakultak. Richárd elmondása szerint a kapcsolat során a tanárnő egyre intimebb közelséget kezdeményezett. A fizikai érintkezés az öleléstől és kézfogástól a csókon át szexuális viszonnyá alakult.
Az első tényleges együttlét akkor történt, amikor Richárd 17 éves volt, a tanárnő pedig nála 18 évvel idősebb.
A kapcsolat Richárd elmondása szerint végig titokban zajlott. Az iskolában nem beszéltek egymással, és kerülték a feltűnést: „Mindig azt mondta, hogy ő az, aki többet kockáztat.”
Richárd arról is beszélt, hogy a kapcsolat hatással volt a társas kapcsolataira, egyre kevesebbet találkozott a barátaival. A tanárnő nem támogatta, hogy másokkal ismerkedjen.
Több felnőtt is tudott a kapcsolatról, Richárd elmondta édesapjának mi történik, és hogy már nem képes megbirkózni vele, ezért iskolát szeretne váltani. Édesapja azonban nem tett jelzést az iskolának, mert félt, hogy Richárd „meggyűlöli egy életre”.
Egy másik tanár szintén tudott a viszonyról, és nem lépett az ügyben.
Volt a tanárnőnek egy barátnője, akit mindig alibinek használt, mikor mi hotelekbe jártunk. A későbbiekben beavatta egy kolléganőjét is, az egyik magyartanárt, de ez a tanárnő volt az, akivel az osztályfőnököm megosztotta minden aggodalmát és gyanakvását azzal kapcsolatban, hogy szerinte, nekünk – azaz nekem és az angoltanáromnak – viszonyunk van. Mindezt ezzel a magyartanárnővel beszélte meg, aki tudott erről az egészről.
Nemcsak hogy nem vállalta a felelősséget azért, hogy jelezze a történteket, hanem az osztályfőnököt is lebeszélte arról, hogy komolyan vegye a gyanút.
Volt olyan nap, amikor már nem tudta kezelni a benne felgyülemlett feszültséget:
„Olyan dühkitörésem lett, hogy haza kellett jönnöm a suliból.”
Úgy írta le a helyzetet, mintha „egy szelepet kihúztak volna belőle”, és minden addigi feszültség egyszerre tört volna felszínre. Az osztályteremben tárgyakat dobált, az asztalt és a falat ütötte, a történtek részleteire pedig már nem emlékszik pontosan.
Ezt követően pszichiáterhez fordultak, azonban a konzultációk során nem hangzott el egyértelműen, hogy a kialakult kapcsolat problémás. A találkozók inkább arra fókuszáltak, hogyan tudja kezelni a dühét és az abból fakadó feszültséget, amelyet az okozott, hogy saját szükségleteiről folyamatosan le kellett mondania. Richárd szerint ez a folyamat nem segítette a helyzet felismerésében, sőt, inkább még nehezebbé tette számára, hogy kilépjen a kapcsolatból.
Végül Richárd nem váltott iskolát, hiába kérte édesapjától, és érettségi után dolgozni kezdett, hogy pénzt gyűjtsön arra a közös életre, amit a tanárnő ígért neki. Végül kicsit több mint egy évvel később a tanárnő véget akart vetni a kapcsolatnak, gyerekeire – és az ő csalódottságukra – hivatkozva.
A kapcsolat végül 2020. április 5-én ért véget, amikor a tanárnő közölte vele, hogy nem hagyja el a családját. A szakítás Richárdot mélyen megrázta: „Talán soha nem éreztem még akkora fájdalmat. Úgy éreztem, hogy belülről széttörtem.”
A tanár bámulja a lányokat, ők pedig összehúzzák magukon a pulóvert. Se az osztályfőnök, se az igazgató nem hisz nekik – többek között egy ilyen jelenet is szerepel a díjnyertes rövidfilmben, mely sok megtörtént eset alapján íródott. Az alkotók iskolákban vetítik le és gyerekekkel beszélgetnek arról, hogy ők mit tennének.
