Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ma, január 24-én több mint 70 ezer diák írja meg a központi írásbelit. Mutatjuk, mi a következő lépés, vagyis mikor tudjátok meg a felvételi eredményét.
A központi írásbelit gyorsan kijavítják a középiskolákban, az eredményt legkésőbb a személyes megtekintésen tudják meg a diákok. A megtekintés pontos helyét és dátumát az adott iskola határozza meg, ami a január 24-ét követő 8 nap közül bármelyik munkanap lehet reggel 8 órától délután 16 óráig.
Ekkor a diákok személyesen is megnézhetik a kijavított feladatlapokat magyarból és matekból. A megtekintésre a diákot elkísérheti a szülő is. Fontos, hogy a dolgozatot le lehet fotózni, tehát lehet róla másolatot készíteni.
A központi írásbeli eredményéről hivatalosan 2026. február 13-ig az Oktatási Hivatal által meghatározott módon hivatalos értesítés is érkezik.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.