szerző:
Fuchs Viktória
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Már minden balatonalmádi iskolás számára elérhető a Szupermenza, vagyis a szabadszedéses menza.

„Új korszak köszöntött be a közétkeztetésben Balatonalmádiban, ugyanis immár három iskola számára is elérhető a Szupermenza, amelynek célja, hogy nemzetközi gyakorlatokra építve csökkentse az élelmiszer-pazarlást, miközben egészségesebb, vonzóbb és rugalmasabb étkezési lehetőséget kínál a diákok számára” – jelentette be Balatonalmádi városvezetése a Facebook-oldalán.

A helyi önkormányzat a Hungast cégcsoporttal együttműködésben vezette be a svédasztalos menzarendszert tavaly júniusban a Magyar–Angol Tannyelvű Gimnáziumban. Idén január 12-én pedig a Györgyi Dénes Általános Iskola és a Vörösberényi Általános Iskola diákjai számára is megnyitották a szabadszedéses menzát.

A megnyitón jelent volt Enyedi Csaba, a Hungast cégcsoport kommunikációs igazgatója, Bercsényi László polgármester, Dr. Hegedűs Barbara és Kontrát Károly országgyűlési képviselők, Zanathy László, a Vörösberényi Általános Iskola igazgatója és Ács Attila, a Györgyi Dénes Általános Iskola igazgatója.

Akár többször is szedhetnek a gyerekek

Mint a poszt írja, a „szupermenza” típusú, svédasztalos közétkeztetési rendszerek a skandináv országokban, Nyugat-Európában és több nagyváros iskoláiban már évek óta elérhetők. A gyerekek többféle menüből választhatnak, és eldönthetik, miből és mennyit szednek, valamint akár többször is szedhetnek.

Ezek a modellek hozzájárulnak az élelmiszer-pazarlás jelentős csökkentéséhez – ami különösen fontos annak fényében, hogy Magyarországon évente fejenként mintegy 50 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik a közétkeztetésben –, miközben segítik a tudatosabb étkezési szokások kialakulását, és azt, hogy a gyerekek valóban jóllakottan, elégedetten távozzanak a menzáról.

A maradék se vesszen kárba

Hozzáteszik, hogy a Szupermenza bevezetése látványos eredményeket hozott: a korábbi, napi mintegy 50-100 kilogramm élelmiszer-hulladékkal szemben jelenleg csupán néhány kilogramm ételhulladék kerül kidobásra. Balatonalmádi városvezetése jelenleg arról folytat egyeztetéseket a Hungast cégcsoporttal, hogy a ki nem tálalt, érintetlen maradék étel se vesszen kárba, hanem eljusson a rászorulókhoz.

Balatonalmádi Önkormányzata összesen közel 50 millió forint többletforrást biztosított a Szupermenza kialakítására a három intézményben.

 

Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy országszerte egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát. Azóta sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek elő az iskolai étkeztetésre.

Így válthatnak az iskolák szabadszedéses menzára

A bevezetést az önkormányzat, mint fenntartó kezdeményezi a szolgáltatónál. A közétkeztetés közbeszerzés útján valósul meg, és szerződésben rögzítik a szabadszedéses szolgáltatás műszaki és higiéniai feltételeit.

Arról, hogy az iskoláknak milyen kötelességei vannak a szupermenza bevezetésében, az üzemeltető dönt. Az adott szolgáltató felel az összes szabály betartásáért, szakhatósági engedély, és egyéb, a működéssel kapcsolatos hivatalos engedélyek, bejelentések meglétéért.

Ha szükséges az étkező átalakítása, ahhoz a vonatkozó EMMI-rendelet és a NÉBIH jó higiéniai gyakorlata, és az élelmiszerbiztonsági előírások az irányadók. Az átalakításhoz nincs szükség előzetes engedélyekre, de a bevezetés után várható szakhatósági ellenőrzés.

A bevezetés kritériumairól és folyamatáról az alábbi cikkben írtunk részletesebben: