Megtiltották, hogy fogyatékkal élők tartsanak rendhagyó órát az újbudai iskolákban

Az indoklásuk szerint a Nem Adom Fel Alapítvány nem szerepel abban a nyilvántartásban, ahol azokat a civil szervezeteket sorolják fel, amik bemehetnek az iskolákba.

  • Székács Linda

Nem tarthat rendhagyó osztályfőnöki órát a fogyatékkkal élőkkel foglalkozó Nem Adom Fel Alapítvány az újbudai iskolákban, mert azokat a tankerület nem engedélyezi - erről írt a Facebook-oldalán Kreitler-Sas Máté, a XI. kerület alpolgármestere.

A rendhagyó osztályfőnöki óra egy, fogyatékossággal élő fiatalok által életre hívott, általuk megszervezett tanóra, amely bebizonyítja, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. Ezt a rendhagyó órát az alapítvány még a tavalyi évben is gond nélkül megszervezhette. Mostanra viszont a Fidesz egyszerűen betiltotta!

- írja a politikus a köznevelési törvény 2021-es módosítására utalva. Ekkor foglalta bele azt a kormány, hogy a gyerekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet, hogy ne találkozzanak "LMBTG propagandával" az intézményekben. Ezzel ugyanakkor minden civil szervezetet kitiltottak az iskolákból; csak azok mehetnek be órát tartani a gyerekeknek, amik a törvény szerint szerepelnek az erre kijelölt szervezet nyilvántartásában.

 

Hogy a Nem Adom Fel Alapítvány hirtelen miért vált erre alkalmatlanná, az a politikus számára nem derült ki.

,,Az elmúlt napokban tucatnyi jogszabályt és rendeletet néztünk át, de több intézményt, szervezetet kérdeztünk meg, de a válasz ugyanaz volt: nem tudnak arról, ki tartja nyilván ezeket a szervezeteket, de azt sem tudja senki, hogy a köznevelési törvényben említett listát hol lehet megtekinteni - mivel feltételezhetően nem is létezik ilyen" - tette hozzá.

Frissítés:

Cikkünk megjelenését követően a Nem Adom Fel Alapítvány a történtekre közleményben reagált. Ebben azt írják; az alapítványnak kiemelten jó a kapcsolata Újbuda önkormányzatával több mint 15 éve, ami mindig "példaértékű módon" támogatta a munkájukat. 

,,Bennünket is váratlanul ért, amikor az iskolák sorban mondták vissza a már hagyománynak tekinthető programot"

- írják.

Az alapítvány emiatt a Dél-Budai tankerület vezetőjéhez, Dr. Szabó Zoltán Köznevelési és Humánpolitikai Főosztályvezetőhöz fordult, aki a válaszában azt írta; a Tankerületi Központnak nincs sem módja, sem szándéka arra, hogy bármiféle érzékenyítő foglalkozásokat minősítsenek, megítéljenenek vagy azok vonatkozásában bármiféle döntéseket hozzanak. Megjegyezte azt is, hogy a Nem Adom Fel Alapítvány munkássága előtt "elismeréssel adóznak."

Arról, hogy mely szervezet döntéskörébe tartozik, hogy kik tarthatnak előadásokat az iskolákban, Dr. Szabó Zoltán azt írta; ez a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jogkörébe tartozik.

,,Mivel semmiképpen sem tartanánk előrevivőnek, ha a fogyatékossággal élő emberek ügye is egyfajta konfliktuspont lenne, az amúgy is túl sok feszültséget hordozó közéletben, szeretnénk kijelenteni, hogy a Tankerülettől kapott levelet korrektnek és konstruktívnak ítéljük. Az abban meghatározott regisztrácós eljárást megindítjuk, amely nyomán bízunk abban, hogy tapasztalati szakértőink akadálymentesen folytathatják tovább missziós munkájukat" - közölte az alapítvány elnöke.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.