Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Magyar fiatalok, akik bejutottak a világ legjobb egyetemeinek valamelyikére, vagy akár több hely közül is választhatnak. Hazai egyetemek, melyekkel szembejött a mesterséges intelligencia. Egy transznemű nő, aki egy egyházi egyetemen csak megpróbálja elfogadtatni magát. Pedagógusok, akiket kirúgtak és akik önként hagynák ott a pályát, ha bevezetik a helyzetüket rontó új státuszt. És természetesen érettségi-felkészülés minden mennyiségben. Ezekkel foglalkoztunk az Eduline-on a héten.
Magyar diákok elitegyetemeken
„Nem elég, hogy valakinek jó jegyei legyenek” - magyar diákért versengenek az amerikai Borostyán-ligás egyetemek – írtuk Szepesi Mórról, aki öt Borostyán-ligás és számos további amerikai és angol egyetemtől kapott felvételi ajánlatot, ami nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is ritka.
De korábban az is kiderült, hogy Sipos Áron felvételt nyert a Cambridge Egyetem Zenetudomány és zeneszerzés (Music) szakjára, sőt, azóta a Milestone Institute 19 diák 42 amerikai felvételi ajánlatáról számolt be és vélhetően még lesz több eredmény is.
ChatGPT kontra egyetemek
Egy hazai egyetem már próbálja szűrni a ChatGPT-esszéket, de szélmalomharc helyett inkább újragondolnák a számonkérést – írtuk a héten arról, hogy van olyan magyar intézmény, ahol már felvették a plágiumszabályzatba a mesterséges intelligenciát és olyan is, amely részt vesz szűrőprogram fejlesztésében. Azóta is jönnek az ilyen típusú történetek, a Cardiffi Egyetem egyik hallgatója sosem kapott még annál jobb osztályzatot, mint amikor ChatGPT-vel íratott beadandót, és ma még hozunk nektek egy újabb magyar lebukástörténetet is!
Transznemű nő egyházi egyetemen
„Az első héten úgy csináltam, mintha férfi lennék” - transznemű nőként egyházi egyetemen, ez az anyagunk is a héten jelent meg. Bemutatjuk, hogyan puhatolózott, hogyan szondázta trükkel az új nevét, hogyan fogadták a váltását és min változtatott a „pedofiltörvény”.
Kirúgott tanárok pere
Több iskolában is folytatódott ezen a héten a polgári engedetlenséget követően elbocsátott pedagógusok munkaügyi pere. Egy eötvösös és egy vörösmartys érintettről kiderült, már mindketten elhelyezkedtek máshol, nem mennének vissza a volt iskolájukba, kártérítést viszont azért szeretnének a szerintük jogtalan elbocsátásuk miatt. Főleg, hogy úgy látják, tankerület el akarta hallgattatni a tiltakozókat. A tankerület szerint viszont az órákat meg kell tartani, a helyettesítés sem „másítja meg” az ennek elmaradása miatti kötelezettségszegést. Az öt elbocsátott kölcseys tanár pedig megegyezne a tankerülettel, ez azt jelenti, hogy a a sérelemdíjtól, a kamattól és a perköltségtől elállnának.
Státusztörvény és pedagógus-értékelés
„Kivitelezhetetlen, értelmetlen, elvégezhetetlen”, érkeznek az első vélemények a teljesítményértékelési rendszer folyamatban lévő teszteléséről, melyhez nagy várakozásokat fűz a kormány. Ahogyan a pedagógusok béremelésére fordítható uniós pénzekhez is, amelyeket azonban veszélyeztethet a pedagógusokra nézve számos ponton hátrányos változtatásokat tartalmazó státusztörvény. Amely miatt már négyezernél is több pedagógus jelezte: ha bevezetik, ők felmondanak. Közben az is kiderült a szakszervezetekkel való egyeztetésen, a kormány viszont bevezetné az új jogállást, noha időben eltolódhat az eredetileg tervezett június 1-ről annak kezdete, ezt a Belügyminisztérium is megerősítette lapunk kérdésére.
Érettségi felkészülés
Mindjárt nyakunkon az érettségi. Úgyhogy egyrészt itt van minden, amit érdemes tudnotok a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő középszintű történelem írásbeliről, itt van, hogy írjatok maximum pontos töri esszét, tantárgyakra lebontva mutatjuk, milyen „legális puskákat” használhattok és azokat az apró hibákat, amelyek sok pontba kerülhetnek. De összeszedtük azt is, hogy tízezrek kedvenc érettségi-szövegalkotásán, a novellaelemzésen hogyan tudjátok a legtöbb pontot összeszedni.
Közben azon is elidőztünk, vajon miért van összesen egy női szerző a magyar érettségi követelményei között és egy nagyon praktikus dologban is segítünk: így igényeld vissza az első nyelvvizsgád árát, főleg, hogy az érettségi felkészítők költségei elég borsosak is tudnak ám lenni.
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek, aki érettségire tanul, azok remélem, legalább ma azért kicsit pihenni is tudnak. Közben pedig maradjatok velünk, ma is izgalmas cikkekkel várunk benneteket!
(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Tim Alex, Unsplash)
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).