Egy nappal az iskolakezdés előtt szűnt meg az oktatás egy nyolcadik kerületi általános iskolában
Augusztus 30-án "észlelték" a tanulók alacsony létszámát.
Augusztus 30-án "észlelték" a tanulók alacsony létszámát.
Székács Linda
A "forró tavasz" után a nyarat szervezéssel töltötték, szeptemberben pedig más szakmai- és civil szervezetekkel kiegészülve folytatódik a pedagógusok és diákok tiltakozása, aminek végső célja a "rendszerszintű elnyomás" elleni közös felszólalás.
Székács Linda
Mennyire becsülik meg a gyógypedagógusok munkáját? Egy fiatal szakmabelivel beszélgettünk a nem mindennapi munkahelyi tapasztalatairól.
Egy japán városban robotasszisztens segítségével szeretnék visszacsábítani a gyerekeket az iskolába.
A pedagógusok a következő napokban kapják kézhez a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. A Pedagógusok Szakszervezete szerint aláírás előtt ezeket érdemes megfontolni.
Szeptember 21-ig várják a tanárok jelentkezését a Kulturális és Innovációs Minisztérium által indított tanári tehetséggondozó programra.
Eduline/MTI
Az iskola kertjét épp akkor alakították át parkolónak, amikor az utcán fizetős lett a parkolás.
Székács Linda
Már vannak, akik megkapták az új, státusztörvény szerint íródott szerződésüket. Mutatjuk a részleteket.
Székács Linda
A Széll Kálmán téren és az ország több pontján is megtartották a zebraszerdát. Molinókkal vonultak szerdán a tanárok, szülők és diákok.
Ha az iskola nem talál megoldást, a tanköteles diákok elhelyezéséről a lehető legrövidebb időn belül gondoskodik a fővárosi kormányhivatal. A nem tanköteles diákokat pedig tájékoztatják a lehetőségeikről.
Az intézkedések bevezetésével szeretnék visszaszorítani a fiatalok kábítószer-használatát Romániában. A román államfő a hétfői tanévnyitón tartott beszédében nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a fiatalok drogfogyasztását.
Szeptember közepén még mindig több mint kétszáz tanár és tanító hiányzik az iskolákból az álláshirdetések alapján.
Az idei szezonban összesen 45 érmet szereztek.
Eduline/MTI
A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a nemzetiségi iskolásoknak ötödik osztálytól át kell térniük az ukrán nyelven történő tanulásra.
Székács Linda
A megjelenést követő nyolc napon belül közzé kellett volna tenni, de már közel két hét telt és még mindig nem történt meg.
Székács Linda
Kedden kora délután közel háromszáz diákot terelt az iskolaépületből az utcára a végrehajtó a soroksári Qualitas Gimnáziumban. Az iskolaépület árveréséről sem a szülők, sem a gyerekek nem tudtak, mert az iskolaigazgató abban reménykedett, elhalasztják azt.a
Székács Linda
Nemet mondhat egy magyartanár, ha matekot kellene tartania? Ha nem vállalja el a helyettesítést, akkor számíthat-e valamilyen retorzióra? Utánajártunk.
Arra a kérdésre, hogy a diákok a jövőben hol fognak tanulni, az intézmény igazgatója nem adott választ.
Székács Linda
Szabó József lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb baj.
A rangos versenyre 37 országból érkeznek diákok, hogy megszerezzék a több ezer eurós díjak egyikét Brüsszelben.
Eduline/MTI