Képek: tibeti diákok tüntetnek a bevezetett "oktatási reform" ellen

Hat iskola tanulói tüntettek tegnap a 14. dalai láma szülővárosában, a tibeti Tolgrenben, a városban bevezetett oktatási reform ellen, amely korlátozza a tibeti nyelv használatát az iskolákban. A londoni székhelyű Free Tibet szervezet szemtanúkra hivatkozva öt- és kilencezer közé tette a tüntetők számát, akik ősi kultúrájuk és anyanyelv-nyelvhasználati jogaik megőrzését követelték az északnyugat-kínai városban, Csinghaj (Qinghai) tartományban.


Magyar Nemzet: óraszámcsökkentést akar a gimnáziumok szövetsége

Egyebek között a tanárok kötelező óraszámának csökkentését, az adminisztrációs terhek mérséklését, a diákok választható óraszámának tízszázalékos növelését, a kötelező tananyag csökkentését, az eredményes tanárok kiemelt bérezését és a tanári továbbképzési normatíva visszaállítását várja az új közoktatási törvénytől a gimnáziumok szövetsége - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.



Történelem írásbeli: Al Gore beszéd és önkormányzati választások

Ma a történelem írásbelikkel folytatódott az őszi érettségi. Történelemtanárok szerint kicsit nehezebb volt az idei középfokú írásbeli, mint a megelőzőek. Sok volt a forráselemzés, és mind a rövidebb feladatokban, mind pedig az esszékben helyet kaptak aktuális és napi politikával kapcsolatos kérdések.


Az oktatók felmondtak, a hallgatók perelnék a főiskolát

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vette át a Harsányi János Főiskola (HJF) művészeti szakos hallgatóit, miután a HJF művészeti képzései a megfelelő felszerelések hiányában abbamaradtak - olvasható a metropol.hu-n. Közben a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) is visszavonta az intézmény művészeti képzéseire vonatkozó akkreditációját, az Oktatási Hivatal (OH) pedig vizsgálatot rendelt el az ügyben.


Matek érettségi: ajándékfeladat és meglepetések

A matekkal folytatódott az őszi érettségi írásbeli vizsgái. Az idei középszintű feladatsorban az első rész nehezebb volt, mint a korábbi évek vizsgafeladatai, a második részben viszont helyet kaptak egyszerűbb feladatok is. Szerepelt például térgeometriai, kombinatorikai feladat, elsőfokú és másodfokú egyenlőtlenség, valamint egy "ajándék" statisztikai feladat is.


Áramot vezettek az osztálytársukba nyíregyházi diákok

Áramütést szenvedett és könnyebben megsérült egy középiskolás fiú, akinek a kezét osztálytársai érintették hozzá „viccből” egy elektromos vezetékhez Nyíregyházán, közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.


15 egyházi iskolából egyben talált mindent rendben az OH

Ellenőrzése során egyetlen olyan egyházi iskolát talált az Oktatási Hivatal (OH), amely nem követett el szabálysértést, vagyis betartotta az egyenlő bánásmód elvét és megfelelő színvonalú oktatást végzett. A még Hiller István oktatási minisztersége alatt megkezdett hatósági ellenőrzés során 15 egyházi intézményt vizsgáltak, így három katolikus, hat református és további hat egyházi iskolát.








Mire lehet és mire nem osztálypénzt szedni?

Nem csak a klasszikusnak mondható kirándulásra és múzeumbelépőre, de szalagavató ruhára, tisztasági szerekre vagy akár az osztályterem kifestésére is gyakran kérnek pénzt a szülőktől az általános- és középiskolák. Ezek többségében súlyosan jogsértőek, a pénzgyűjtésnek azonban vannak legális formái is.


Az angol lesz a második oktatási nyelv Thaiföldön

Az angol lesz a második oktatási nyelv Thaiföld középiskoláiban - jelentette be az oktatási miniszter. Az országban ugyanis igen jelentős a turizmus, és hiába többségében angolul beszélnek a turisták, a helyiek közül kevesen beszélik a nyelvet - írja a Bangkok Post.



Óvodai hiányzás esetén is megvonható lenne a családi pótlék

Egy készülő miniszteri rendeletmódosítás szerint változik a gyerekek igazolatlan hiányzásával kapcsolatos törvényi szabályozás - írja a Magyar Nemzet. A változások között szerepelne, hogy a diákok szüleit a korábbinál többször kellene figyelmeztetni a mulasztás következményeire, miközben az iskolásokon kívül az óvodaköteles gyerekek esetében is kivizsgáltatnák az igazolatlan hiányzás okait.



Nem csak a fizetést nézik az álláskeresők

Fontos ugyan a fiatal munkavállalók körében, hogy leendő munkahelyükön mekkora fizetést ígérnek a számukra, de egyre jelentősebb az is, hogy ott támogassák elképzeléseiket, életvitelüket, társadalmi szerepvállalásukat - mondta el a HVG Állásbörzén Tóth Éva Mária karrier-tanácsadó. Az október 7-én és 8-án megrendezett börze keretein belül immár online is kereshetnek állást az érdeklődők, akik száma idén elérheti a tízezret is.