Százmillió forintot adnának az iskolai hittanoktatásra

Plusz 100-100 millió forintot különítene el az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága hittanoktatásra, valamint a szórvány és kistelepülések hitéletének támogatására. A testület emellett háromszázmillió forinttal segítené a lemorzsolódás csökkentését célzó iskolai programokat.

  • Eduline

Lukács Tamás, a testület KDNP-s elnöke által benyújtott bizottsági kapcsolódó módosító indítványban százmillió forintos plusz forrással támogatnák a hittan oktatását. Mint a javaslat indoklásában olvasható, az egyházi oktatási tevékenység elválaszthatatlan részét képezi a hittanoktatás.

Ugyanekkora összeget biztosítanának plusz forrásként a szórványtelepüléseken és kistelepülésen működő gyülekezeteknek, a támogatással elsősorban a papi és lelkészi szolgálat ellátásának feltételét biztosítanák. Mint kifejtik: a belföldi kistelepüléseken a lelkiismereti és vallásszabadság alapvető jog gyakorlásának kiteljesedését szolgálja, míg a határokon túl az előzőeken túlmenően nemzeti megtartó erővel is bír a hitélet támogatása.

A grémium plusz háromszázmilliót adna a lemorzsolódást akadályozó programokra. A javaslat indoklásában kifejtették: 2010. évhez képest 2011-ben jelentősen csökken a lemorzsolódást akadályozó oktatási programok finanszírozása. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány által finanszírozott ösztöndíjak megszűnnek, egyidejűleg jelentősen csökken az Útravaló programra tervezett költségvetési támogatás és bizonytalan a Munkaerő-piaci Alap terhére megvalósítandó Út a szakmához alapprogram finanszírozása is.

A tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő oktatási programok minőségének és eredményességének növeléséhez, a támogató szolgáltatások kialakításához, az újabb tanulói évfolyamok, csoportok bevonásához, továbbá az EU 2020 stratégia lemorzsolódási mutatójához kapcsolódó tagállami vállalás teljesítéséhez szükség van újabb 1,1255 milliárd forint bevonására.

MTI

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.