Ősztől az általános iskolás kosarasoknak is kötelező lesz a teszt vagy az oltás
Már akkor, ha szeretnének meccsekre járni szeptembertől.
Már akkor, ha szeretnének meccsekre járni szeptembertől.
Minden olyan hallgató elmegy a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, aki 2019-ben valamelyik filmes osztályban kezdett.
A gimnáziumok nevelik ki a legtöbb egyetemistát, de vajon hányan kezdik el az egyetemet rögtön érettségi után? Mennyire jellemző a halasztás és mennyi az átlagéletkor az egyes szakok indulásakor? A friss kutatásból kiderül.
A tanulmányi és a szociális ösztöndíjak mellett egyéb támogatásokat is elnyerhettek.
Tudjátok, hogy mit készít egy bodnár, vagy éppen mivel foglalkozik egy vincellér? Most kiderül.
Néhány hét, és kezdődik az őszi szemeszter az egyetemeken és a főiskolákon. Az elsőévesek pedig gyorsan észreveszik majd: sok minden megváltozik majd, ahogy elkezdik az egyetemet.
Ha alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeztek, 2020-tól alapvető felvételi követelmény, hogy legyen legalább egy tárgyból emelt szintű érettségi eredményetek. Mi a helyzet akkor, ha nem érettségiztetek emelt szinten? Vannak-e kiskapuk a jelentkezésben? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Alig két hete indította útjára 12 pontos oktatási reformjavaslatait az ADOM Diákmozgalom, megvan az első körben betervezett aláírásszám.
Az iskolai bált elhalasztották, az anyuka ezért sajátot szervezett.
Összeszedtük a legfontosabb szabályokat, amikre érdemes odafigyelnetek, hamarosan jönnek a végleges ponthatárok.
A modellváltó egyetemek csak akkor kapnának támogatást, ha bevezetik a testnevelés órákat – mondta a miniszterelnök.
Miután nemrég letaszította a toplistáról a Messengert, az alkalmazás több olyan változást is betervezett, ami a fiatal felhasználók védelmét szolgálja.
Közzétette az Oktatási Hivatal (OH) azoknak a középiskoláknak a listáját, ahol a 2020-as októberi-novemberi vizsgaidőszakban érettségizhettek. Mutatjuk, hol találjátok őket.
Hány órában tanulnak magyart, idegen nyelveket, és hány tesiórájuk lesz a következő tanévben az általános iskola 5-8. osztályába járó diákoknak?
Egyre több ország dönt a szigorítások mellett, így igyekeznek a legbiztonságosabbá tenni a szeptemberi tanévkezdést.
Világszerte kísérleteznek a négynapos munkahéttel, több vállalatnál már évek óta bevált gyakorlat, hogy a péntek szünnap. Vajon a négynapos rendszer az iskolákban is működne? Az Egyesült Államokban már több mint 1600 intézmény kísérletezik a rövidített tanítási héttel - elsősorban nem szakmai megfontolásból, hanem a tanárhiány vagy éppen anyagi problémák miatt. A tapasztalatok vegyesek.
A kérdés annyi: egybe, külön vagy kötőjellel?
A diákoknak régen is iskolába kellett menniük szeptember elején, a képek alapján van, ami azóta sem változott.
A kolis élet egy semmivel össze nem hasonlítható, külön világ. Ha ti is kollégiumban laktatok vagy költöztök, ezeket a helyzetek bizonyára nem lesznek idegenek.
Az Unió legnépszerűbb cserediák-programja nemcsak remek szakmai és emberi fejlődési lehetőség, de egyben életre szóló élmény is lehet. Ha ti sem szeretnétek kimaradni belőle, mutatjuk, mik a kezdeti lépések.