Négy egyetem egészségügyi karán is kötelező az oltás

Az intézkedés az egészségügyi karokon tanulókat érinti Pécsen, Debrecenben, Miskolcon és a Semmelweis Egyetemen.

  • Csik Veronika

Tegnap jelentette be a Semmelweis Egyetem, hogy a beoltatlan hallgatói nem kezdhetik el a félévüket. A Debreceni Egyetemen már korábban, de most a Pécsi Tudományegyetemen és a Miskolci Egyetemen is kötelezővé tették a koronavírus elleni oltást, a többi karon viszont nem kötik az oltáshoz a részvételt – közölte az ATV.

Mindazon magyar és külföldi hallgatók számára, akik egészségügyi vagy szociális intézménybe lépnek be a tanulmányi kötelezettségek teljesítése okán, kötelező az oltás

- mondta a Debreceni Egyetem szóvivője. A pécsi egyetemen azoknak a hallgatóknak, akik szeptember elsején még nem voltak beoltva, az egyetem biztosítja a soron kívüli oltást.

Az eddigi számok alapján nem sok hallgató fog kiszorulni, hiszen szinte százszázalékos az átoltottság az egyetemeken. A Semmelweis Egyetemen azoknál, akik valamilyen megalapozott egészségügyi ok miatt nem vehetik fel az oltást, ötnaponta térítésmentesen antigéntesztet végeznek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.