A Semmelweis Egyetemen nem kezdhetik el a félévet a nem beoltott hallgatók

Az egyetem szerint az oltás elutasítása nem megengedhető és összeegyeztethetetlen az elsősök fogadalomtételével.

  • Eduline

Kötelezővé teszi az oltást hallgatói számára a Semmelweis Orvostudományi Egyetem az oktatásban való részvételhez. Az intézmény közleményében kiemeli, hogy az orvosi – és egészségtudományi oktatás elképzelhetetlen gyakorlati képzés nélkül. Ilyenkor a hallgatók gyógyszertárakban, kórházakban, betegágyak mellett tanulnak és dolgoznak.

„A hallgatók nem veszélyeztethetik kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem tesznek meg mindent saját és környezetük védelme érdekében.”

-  fogalmaz az intézmény közleményében, hozzátéve, amennyiben egy hallgató valamilyen megalapozott egészségügyi oknál fogva nem veheti fel az oltást (pl. első trimeszterben lévő kismamák), akkor az egyetem vállalja, hogy 5 naponta térítésmentesen antigéntesztet végez nála. Azok a hallgatók, akik valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül utasítják el az oltást, beiratkozhatnak a Semmelweis Egyetemre, de nem kezdhetik meg tanulmányaikat.

Az oltások lebonyolítását az intézmény saját maga intézni, soron kívül oltják hallgatóikat, így közel száz százalékos az oltottság.

Korábban más intézmények is döntöttek a szigorítás mellett, a SOTE-hoz hasonlóan a Debreceni Egyetem medikus hallgatói sem vehetnek részt az oktatásban oltás nélkül. Néhány kollégium is az oltást nevezi meg a beköltözés feltételeként, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kollégiumaiban csak oltott hallgatók kapnak szobát.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.