A diákok sem hagyták szó nélkül Simicskó István miskolci előadását
A kínaiaktól tanulták, hogy mindent kötelezővé tesznek? – kérdezte egy diák a Miskolci Egyetemen, ahol Simicskó István tartott előadást - írja a HírTV.
Laptopon jegyzeteltek az előadásokon? Nagy hibát követtek el
Sok egyetemista és főiskolás laptopon, táblagépen, netán okostelefon jegyzetel. Több kutatás is bizonyította: így jóval nehezebb tanulni, mint ha kézzel jegyzetelnénk, és ez meglátszik a jegyeken is - írja a hvg.hu.
Visszapattantak az oktatók, eddig nem indult etikai eljárás a debreceni rektor ellen
Továbbra is vonakodik a Debreceni Egyetem attól, hogy etikai eljárást indítson a rektor ellen azért, amiért Szilvássy Zoltán szerencsétlen, világtalan balfácánoknak nevezte a Putyin díszdoktori címe ellen tiltakozókat - írja a Népszava.
Milliók nézték meg ezt a rajzfilmet, tarol a mozikban
Egy-egy jó filmmel lazítanátok a ZH-időszakban? Mutatjuk, melyek voltak a legnézettebb filmek az észak-amerikai mozikban.
Letiltottak a Facebookon egy hallgatót, eljárás indul a Debreceni Egyetem ellen
Eljárás indult a Debreceni Egyetem ellen, mert letiltott a Facebookon egy hallgatót, akinek nem tetszett Putyin díszpolgári címe - írja a 444.hu.
Ingyenes KRESZ-tanfolyam, siralmas PISA-eredmények: ezek voltak a hét hírei
Újabb PISA-eredményeket hoztak nyilvánosságra, visszakaphatják KRESZ-tanfolyamuk és -vizsgájuk árát a 20 év alattiak, két ELTE-kar vezeti a HVG 2018-as felsőoktatási rangsorát - ezek voltak a hét oktatási hírei.
Ki állítja meg a külföldi egyetemre készülő diákokat?
Ismét nagy kihívás előtt állnak a gazdaságtudományi képzések: valahogy pótolniuk kell azokat a fiatalokat, akik külföldön akarnak ugyanilyen képesítést szerezni - írja a HVG.
Ezek a legjobb karácsonyi vásárok: Budapest, Pécs és Nyíregyháza
Milyen programokat érdemes beiktatni két ZH vagy vizsga közé a következő hetekben? Hol rendeznek adventi vásárt a nagyobb egyetemvárosokban? Cikksorozatunk első részében Budapest, Pécs és Nyíregyháza programjait nézzük végig.
Komoly elismerést kapott a Budapesti Gazdasági Egyetem
A Budapesti Gazdasági Egyetem, a hazai egyetemek közt elsőként, nemzetközi akkreditációban részesült a Network of International Business Schools (NIBS) nevű szakmai szervezettől, amely a világ egyik vezető gazdasági felsőoktatási intézményeket tömörítő közössége.
Nem sieti el az Alkotmánybíróság CEU-döntést
A lex CEU több mint hét hónapja az Alkotmánybíróság előtt van, egyelőre megjósolni sem lehet, mikor határoz a testület az ügyben.
Kétperces teszt: mennyit tudtok a Budapesti Corvinus Egyetemről?
Nem maradhatnak ki a kérdésekből a pestiek sem. A Budapesti Corvinus Egyetemre jártok, vagy oda szeretnétek jelentkezni? Akkor ezt a tesztet ki kell próbálnotok. Lássuk, mennyire vagytok tisztában az egyetem történetével.
Az egyetemisták rémálma: minden, ami a vizsgaidőszakban megtörténhet
Hamarosan elkezdődik a téli vizsgaidőszak, és nem számít, hogy az első lesz vagy az utolsó, senkinek nem a kedvence. Habár a vizsgákra fel lehet készülni, a vizsgaidőszakra nem mindig.
Nem egyedüli a túlkoros szegedi HÖK-elnök esete
A Debreceni Egyetem hallgatói képviseletének négy olyan alakja van, aki erősen feszegeti a felsőoktatási törvény határait - írja a Magyar Nemzet.
Kétperces teszt: mennyit tudtok a Pécsi Tudományegyetemről?
Újabb város, és egyetem a terítéken, most a pécsieket kérdezzük. A Pécsi Tudományegyetemre jártok, vagy oda szeretnétek jelentkezni? Akkor ezt a tesztet ki kell próbálnotok. Lássuk, mennyire vagytok tisztában az egyetem történetével.
A gyártósori robottechnológia mesterei: mivel foglalkozik a technológus mérnök?
Milyen feladatai vannak egy autóipari vállalat technológus mérnökének? Miért kell értenie a robottechnológiát, hogyan kell irányítania a gyártósori technológia kialakítását? Milyen tulajdonságokkal és ismeretekkel kell rendelkezniük azoknak a diplomásoknak, akik ilyen pozícióra pályáznak?
Ezek a legjobb gazdasági egyetemek és főiskolák: itt van a HVG 2018-as kari rangsora
A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara vezeti a gazdasági egyetemek hallgatói rangsorát, a Zsigmond Király Egyetem pedig az oktatók kiválósága alapján összeállított rangsort a HVG 2018-as felsőoktatási rangsorában. Újságárusoknál a HVG Diploma 2018 kiadvány.
Három tipp, amivel könnyebb lehet a vizsgaidőszak
Hamarosan eljön a téli vizsgaidőszak, és nem árt időben belefogni a felkészülésbe, könyvtárazásba és jegyzetelésbe. Három tanács, amit érdemes megfogadni a vizsgák előtt.
"Egy ember dolgozott, míg a többiek várták a sült galambot"
Milyen a jó csapatmunka? Hol lehet a BME-n lazítani, ha kimerítene a tanulás? Hova érdemes elvonulni a város zajától? Piricsi Flóriánnal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatójával beszélgettünk.
Ezek a legjobb egyetemek és főiskolák: itt van a HVG 2018-as kari rangsora
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsész- és természettudományi kara, valamint a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara vezeti a HVG 2018-as felsőoktatási rangsorát. Újságárusoknál a HVG Diploma 2018 kiadvány.
Klórgázmérgezés történt a Nyíregyházi Egyetem uszodájában
Kilencen szenvedtek klórgázmérgezést az egyik nyíregyházi uszodában kedd délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.