Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyre kevesebb oktatási terület tartozik a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alá.

A hazafias nevelést például „kiszervezték” Kásler Miklós alól, azért Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter felel kormánybiztosként. Ennek ellenére az oktatásra vonatkozó első rendeleteinek egyike az óvodai nevelés alapprogramjának felülírása volt, az óvodások nemzeti identitásának és kereszténységre nevelésének erősítésével – írja a hvg.hu.
A NAT átdolgozása még Kásler elődje alatt kezdődött, de ezen a területen is neki kell majd elvinnie a politikai felelősséget a lehetséges kudarcok miatt. A vita pedig programozott. Gulyás Gergely a Miniszterelnökség éléről már leszólta a koncepciót, ahhoz pedig már hatvannál is több módosító javaslat érkezett be.
A szakképzés eddig sem tartozott az Emberi Erőforrások Minisztériumához, ám az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz került a Corvinus ügye is, és vele az egész egyetemi rendszert a feje tetejére állító ötlet a vállalkozásként működő felsőoktatásról.
Nagy változás előtt áll a Corvinus, miniszteri biztos lesz az egyetem kancellárja
Miniszteri biztosokat neveztek ki az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) a tárcához tartozó meghatározó területekre - közölte a minisztérium pénteken. Miniszteri biztos lesz a Corvinus kancellárja is. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja a felsőoktatási intézmény versenyképességének és működési hatékonyságának növelését támogató új intézményi modell kidolgozásával és megvalósításával foglalkozik miniszteri biztosként.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.