Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Igaz, vannak olyan vagyonkezelő alapítványok is, amiknek kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai nem veszik fel a nekik járó juttatásokat.
Több mint 3,1 milliárd forint tiszteletdíjat vettek fel tavaly a közérdekű vagyonkezelő alapítványok élére kinevezett vezető tisztségviselők, kurátorok és felügyelőbizottsági tagok 2022-ben - számolta ki a 24.hu az alapítványok által leadott éves beszámolókból.
A kormány az elmúlt években összesen 35 vagyonkezelő alapítványt hozott létre, amiből 21 egyetemi. Az alapítványokban öt kurátor és három felügyelőbizottsági tag van, így az összesen 280 vezető átlagosan havi egymillió forintos fizetést vihetett haza azért cserébe, hogy kéthavonta megjelentek a testületi üléseken.
A 24.hu szerint a legtöbb pénzt a számos állami vagyonelemet megszerző Mathias Corvinus Collegiumnál fizették ki az alapítvány vezetőinek: összesen 262 millió forintot. A kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok így átlagosan több mint 2,5 millió forintnyi tiszteletdíjat kaptak minden hónapban. Ez az előző évben még csak 750 ezer forint volt, az összeget tehát tavaly óta megtriplázták.
Az egyetemi alapítványok esetében a legjobban fizető hely a Testnevelési Egyetem 184,4 millió forinttal. Itt a kuratóriumi tagok 2,4 milliót vehettek fel átlagosan havonta, az felügyelőbizottsági tagok pedig 1,1 millió forintot, de nem sokkal marad el tőlük a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány sem, ahol összesen 173 millió forintnyi juttatást biztosítottak a vezető tisztségviselőknek.
Olyan vagyonkezelő alapítvány - az egyetemiek közül - ahol senki sem veszi fel a fizetését, mindössze kettő van. Az egyik a Csányi Sándor által vezetett Soproni Egyetemért Alapítvány, ahol sem a kurátorok, sem a felügyelőbizottsági tagok nem kérik a díjazásukat. A másik pedig a Közép-európai Oktatási Alapítvány, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy egy nemzetközi iskolát létesítsenek a II. kerületben, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek helyet adó 18 hektáros ingatlanon. Az építkezés viszont még el sem kezdődött, pedig az eredeti tervek szerint az elitiskola legkésőbb 2023-ban megnyithatott volna.
Azokról a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagokról van szó egyébként, akik miatt az Európai Bizottság már közel egy évvel ezelőtt megvonta a külföldi csereprogramok támogatását 21 alapítványi egyetemtől, sérelmezve többek között azt, hogy az alapítványokban aktív politikusok, azóta már egyéblént távozott miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, kormánymegbízottak és miniszteri biztosok is ültek. Politikusok viszont így is jócskán maradtak a kuratóriumokban, és az Európai Bizottság által felvetett egyéb problémákat sem orvosolták, ezért a helyzet továbbra sem oldódott meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.