Itt a friss statisztika: ezért hagyja félbe egyetemi képzését a legtöbb hallgató
A legfrissebb Eurostudent kutatásból kiderül, mi áll az egyetemi képzések félbehagyása mögött.
A legfrissebb Eurostudent kutatásból kiderül, mi áll az egyetemi képzések félbehagyása mögött.
Bezzeg Hanna
A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik.
Eduline/MTI
A Harvard vezeti a Wall Street Journal és Times Higher Education közös amerikai rangsorát, de a legjobbak között van a Stanford, Yale és a Duke is.
Csik Veronika
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem űrcentrumot alapított, a Műegyetemen jövőre indul az űrmérnöki képzés, a Debreceni Egyetem kutatói pedig űrtáplálkozással, űrélettannal és űrorvostannal is foglalkoznak – egy különleges üvegházban például „űrpaprikát” termesztenek. Sorra rukkolnak elő az egyetemek űrtudományi programokkal, a kormánynak pedig nagy tervei vannak: szerintük 2024-ben vagy 2025-ben újra lesz magyar űrhajós a kozmoszban.
Csik Veronika
Díszdoktori címet kapott az Oxfordtól Hillary Clinton – erről a volt amerikai külügyminiszter számolt be a Facebookon.
Eduline
Friss világrangsort tett közzé a brit Quacquarelli Symonds (QS), amelyben az egyetemek foglalkoztatási eredményei vizsgálták. A listán három magyar intézmény is van.
Csik Veronika
A kormány úgy hozta nyilvánosságra a Fudan Egyetemmel kapcsolatos terveit, hogy az iratokból kisatíroztak valamennyi kellemetlen vagy érzékeny információt.
Eduline
Egyetemistát nevelő szülők is visszakaphatják a 2020-as szja-t? Utánajártunk.
Csik Veronika
Szerda óta a Debreceni Egyetem összes karán kötelező maszkot viselni - azok sem kaphatnak "felmentést", akiknek van védettségi igazolványuk.
Eduline
Az egyetem Youtube-csatornájára felkerült videóban Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője beszél a maszkviseléről.
Bezzeg Hanna
Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara: az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hangolják majd össze.
Eduline/MTI
Az online diákigazolvány az Erasmus+ alkalmazás része, az Európai Unió egész területén érvényes lesz.
Csik Veronika
A jövőben a mérnökök és IT szakértők az eddigieknél is nagyobb szerepet kaphatnak majd - derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a Tech People legutóbbi kutatásából.
Eduline/MTI
Az oktatásért felelős miniszter a jövőben rendeletben határozná meg a tanárképzések kimeneti követelményét és azt, hogyan oktassák a pedagógusokat az egyetemeken.
Csik Veronika
Több mint ötezer alulteljesítő egyetemista tarthatja meg állami ösztöndíjas helyét egy múlt heti kormánydöntés alapján, amely bőven ad feladatot az egyetemek, főiskolák tanulmányi osztályainak. Mivel a kormány az őszi szemeszter kezdete után két héttel bólintott rá az idei "átsorolás" törlésére, a hallgatók egy része már befizette a tandíjat, mások pedig - nem vállalva a fizetős képzéssel járó terheket - be sem iratkoztak erre a félévre. Ők utólag vehetik fel a tantárgyakat, és a tandíjat is mindenkinek visszautalják.
Csik Veronika
Osztálytársai "nagyon csendes" fiúként ismerték az egyetemi merénylőt, aki ma több embert is megölt, sokakat pedig megsebesített Permi Állami Egyetemen.
Eduline/MTI
"A Fudan Egyetem ügyében lesz népszavazás, most nem is érdemes végigvenni az ezzel kapcsolatos valótlan állításokat" – mondta Orbán Viktor a Parlamentben.
Eduline
Újabb nemzetközi rangsorra kerültek magyar egyetemek – a Round University Ranking (RUR) 2021-es orvostudományi listáján a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is szerepel.
Csik Veronika
Tüzet nyitott egy fegyveres a Permi Állami Egyetemen, a támadásban többen életüket vesztették. Cikkünket folyamatosan frissítjük.
Eduline/MTI
Egyelőre nem az egész egyetemen, csak néhány karon szigorítanak a járványügyi szabályokon.
Eduline