Ha kell, saját zsebből finanszírozná az Erasmus-féléveket a Szegedi Tudományegyetem
A szegedi egyetem kuratóriumi tagjai az ügyben már egyeztettek is egymással, és teljesen egyetértettek.
A szegedi egyetem kuratóriumi tagjai az ügyben már egyeztettek is egymással, és teljesen egyetértettek.
Eduline
A kormánynak és az Európai Uniónak minél hamarabb meg kell egyeznie – reagált a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra, hogy az Európai Bizottság döntése alapján huszonegy modellváltó egyetemet kizárnak az Erasmus-programból.
Eduline
Saját ösztöndíjprogramot indít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE), ha a hallgatóik nem vehetnek részt az Erasmus+ programban.
Eduline
Az európai középmezőny mögött – ez a jellemző pozíciója a magyar egyetemeknek a globális felsőoktatási rangsorokban. Nincs is sok értelme az ELTE, a Műegyetem vagy akár a szegedi egyetem helyezését az Oxfordéhoz, a Harvardéhoz vagy a Yale-éhez mérni, a rangsorokat ugyanis többek között az egyetemekhez köthető publikációk idézettsége alapján állítják össze. Publikálni viszont azok tudnak, akik kutatnak. Kutatáshoz pedig pénz kell – nem is kevés. Az autonómia pedig a sikeres működés és presztízs előfeltétele.
Szabó Fruzsina
Rengeteget veszít a felsőoktatás azzal, ha a huszonegy „modellváltó” egyetem végleg kimarad az 1987 óta működő Erasmus-programból. De mit veszítenek az egyetemisták? Hallgatókkal, friss diplomásokkal és szülőkkel beszélgettünk arról, mit jelent számukra az Erasmus – van, aki ezzel az ösztöndíjjal utazott életében először külföldre, más olyan szakmai tapasztalatokat szerzett, amely hazatérve aranyat ért.
Székács Linda
Kellermayer Miklós egy rövid videóban mondta el, miért indul az idei rektorválasztáson.
Az egyetem rektora hétfőn küldött erről köremailt, az érintettek a napokban kapják meg a tájékoztatókat.
Eduline
A Corvinus és a MOME után a Semmelweis Egyetem is megszólalt az erasmusos kizárás ügyében.
Eduline
Az esemény ingyenes, de mindenkinek regisztrálnia kell, ha ti is mennétek, érdemes körbenézni a szabad idősávok miatt.
Eduline
Körlevélben próbálja nyugtatni a hallgatókat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) alapítványának kuratóriumi elnöke.
Eduline
Az egyetem a nemzetközi csereprogram és Horizont program kapcsán felvette a kapcsolatot az illetékes szakmai szervekkel.
Eduline
Nem fogadják el az Európai Bizottság döntését – ezt közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amely szerint az idei Erasmus-programokat nem érinti a változás.
Eduline
2019-ig folyamatosan emelkedett a magyar Erasmus-ösztöndíjasok száma, és a járvány utáni első évben újra többen mentek külföldre.
Eduline
Átmenetileg nem kaphatnak friss támogatásokat az Erasmus+ programból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi egyetemek, amelyeket közérdekű vagyonkezelő alapítvány tart fenn. Márpedig Magyarországon 21 ilyen egyetem van.
Eduline
Új teljesítményértékelési rendszert vezetne be a pedagógusoknál a Belügyminisztérium, több felsőoktatási intézményben emelkedett az önköltséges gazdasági szakok díja, és megérkezett Budapestre a Tudásmenet. A hét oktatási hírei közül szemezgettünk.
Eduline
Nyílt, nemzetközi pályázaton keresi új rektorát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).
Eduline
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara vezeti a bölcsészképzéseket indító felsőoktatási intézmények 2023-as HVG-rangsorát.
Szabó Fruzsina
Az egyetem elsőéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója esszéjével fődíjat nyert Prágában.
Eduline
A magyarországi „alapítványosított” egyetemekről az El País közölt elemző anyagot.
Eduline
Irán továbbra is biztosítaná az afganisztáni diáklányok felsőoktatását, miután a szomszédos országban a tálib kormány kitiltotta őket az állami és magánegyetemekről.
eduline/mti