Az ELTE több tanszékének oktatói is kiálltak a sztrájkjogért harcoló tanárok mellett

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több intézetének és tanszékének oktatói is szolidaritásukat fejezték ki a sztrájkrendeket ellen tiltakozó tanárokkal.

  • Eduline

„Mi, az ELTE Néderlandisztika Tanszékének oktatói és doktoranduszai jelen nyilatkozatunkkal szolidaritást vállalunk a sztrájkjog ellehetetlenítése ellen tiltakozó pedagógusokkal” – írják nyilatkozatukban.

Az ELTE Romanisztikai Intézetének és Egyetemközi Francia Központjának munkatársai is kifejezték szolidaritásukat, korábban pedig az ELTE Angol-Amerikai Intézetének tagjai adtak ki ugyanerről nyilatkozatot.

Azt írták, szilárd meggyőződésük, hogy kollégáik „polgári engedetlensége is példát mutat a jövő nemzedékek számára, hogy sikeres, autonóm társadalmat tudjanak létrehozni”.

 

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.