Ilyen lesz a 2022/2023-as tanév második féléve: tanítási szünetek, érettségi, felvételi
Már csak néhány nap és kiosztják a félévi bizonyítványokat, kezdődik a 2022/23-as tanév második féléve. Összeszedtük az összes fontos dátumot, amit érdemes bevésnetek a naptáratokba akkor is, ha központi felvételi készültök, érettségiztek, vagy csak már nagyon várjátok, hogy véget érjen ez a félév.
Pályaválasztási tesztekkel rukkolt elő az Oktatási Hivatal - mi pedig mindet kipróbáltuk
Jön a középiskolai felvételi, és több tízezer diák választ a következő napokban egyetemet is. Az Oktatási Hivatal pedig nemrég útjára engedte a POM-ot, vagyis a "pályaorientációt támogató mérőeszközt". Megnéztük, mit tud.
Jönnek a ponthatárok: ennyi pont kellett tavaly a legnépszerűbb szakokhoz
Egy hét múlva derülnek ki a keresztféléves felvételi ponthatárai - mutatjuk, milyen teendőitek lesznek az eredmények után, illetve milyen pontszámok kellettek a sikerhez a korábbi években.
Megvan, hányan szerezhetnek idén állami ösztöndíjas helyet a Szegedi Tudományegyetemen
A szegedi intézmény évek óta az egyik legnépszerűbb egyetem a felvételin, megnéztük, idén hányan kerülhetnek be az ösztöndíjas képzéseikre.
Érettségi 2023-ban: itt találjátok az összes fontos infót, szabályt és határidőt
Idén érettségiztek, vagy az egyetemi felvételi miatt egy korábbi vizsgátokon szeretnétek javítani? Mutatjuk, hol találjátok meg az aktuális szóbeli tételeket és szabályokat a 2023-as vizsgákról.
A hét hírei: tovább dagad az Erasmus-botrány, könnyebb lesz kirúgni a polgári engedetlenkedő tanárokat
Bizonytalan helyzetbe került 21 magyar alapítványi egyetem nemzetközi csereprogramjának jövője, március végéig kell megállapodnia a kormánynak, ha 2024-ben is szeretnének az érintett egyetemek Erasmus+ és Horizont programokban részt venni - és ez még csak a jéghegy csúcsa. Elhoztuk a hét legfontosabb híreit az egyetemi felvételivel, a tanári tiltakozásokkal és leendő középiskolásokra váró fontos vizsgákkal kapcsolatban is.
Ingyenes gyakorlás az érettségire: feladatsorok, amit nem találtok meg az OH oldalán
Még akkor is, ha nem kezdtétek el a gyakorlást, fontos, hogy minél több ingyenes lehetőséget megragadjatok az érettségi előtt a felkészüléshez. Hoztunk még egy oldalt, ahol gyakorolhattok.
Megvannak a BME idei számai: ennyi állami ösztöndíjas helyet hirdettek szeptemberre
Műszaki, informatikai vagy gazdasági képzést választanátok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen? Mutatjuk, hányan kerülhetnek be az egyetemre állami ösztöndíjas formára.
Megvan, hányan kerülhetnek be idén a Budapesti Gazdasági Egyetem állami ösztöndíjas képzéseire
Évek óta a gazdasági alapszakok vezetik a népszerűségi listákat, évről évre több ezren próbálnak bejutni ezekre a képzésekre. De hányan szerezhetnek állami ösztöndíjas helyeket? Mutatjuk a Budapesti Gazdasági Egyetem 2023-as számait.
Megvan, hányan szerezhetnek idén állami ösztöndíjas helyet az ELTE-n
Minden évben több tízezer felvételiző jelöli meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) valamelyik képzését. De hányan kerülhetnek be állami ösztöndíjas formára? Íme, az idei számok.
Már csak a ponthatárok vannak hátra a keresztféléves felvételiben, január végén jönnek az eredmények
Tegnap véget ért az ügyintézési időszak, hamarosan kiderülnek a ponthatárok is. Mutatjuk, mikor.
Tényleg teljesen átírták az egyetemi felvételi szabályait, eltűntek a népszerű szakok előzetes ponthatárai
Nem verte nagydobra az innovációs minisztérium, de a felvételi tájékoztatóból egyértelműen kiderül: idén nem húznak központi, előzetes ponthatárokat azon a negyven népszerű szakon, amelyeken eddig csak a viszonylag magas pontszámú jelentkezők szerezhettek állami ösztöndíjas helyet. Vannak viszont „keretszámok”: a jelentkezők megnézhetik, a különböző képzési területeken összesen hány államilag támogatott hely van.
Felvételizők, figyelem! Már csak ma módosíthattok a jelentkezésen
Ha februárban kezditek az egyetemet és eddig még nem tettétek meg, már csak néhány órátok maradt feltölteni a hiányzó dokumentumokat és véglegesíteni a jelentkezéseteket.
Végzősök, figyelem! Már jelentkezhettek az idei ingyenes próbaérettségikre
Mi lehet hatékonyabb gyakorlás az érettségire, mint vizsgákra kísértetiesen hasonlító, de még sehol sem látott feladatok megoldása valós vizsgahelyzetben? Idén is megszervezi az ingyenes próbaérettségiket a Studium Generale - mutatjuk, hol és hogyan jelentkezhettek.
Itt a lista: csak ezekből a tárgyakból szerveznek idén emelt szintű érettségit
Ha azon gondolkoztok, hogy a felvételin a többletpontok miatt emelt szinten (is) érettségiztek idén, vagy a felvételi követelmények miatt választanátok a nehezebb vizsgát, akkor fontos: idén ezekből a tárgyakból szerveznek vizsgákat emelt szinten.
Három fontos változás az idei felvételiben, ami mindenkire vonatkozik
Idén még csak részben, jövőre szinte teljesen átalakul az egyetemi felvételi. Összefoglaltuk egy rövid listában azokat a változásokat, amik mindenkit érintenek 2023-ban.
Idén is kapnak igazolást az Educatio kiállításon a középiskolások
Január 12-e és 14-e között tartják az Educatio-kiállítást, ahová idén is regisztrálni kell.
Milyenek a pontszámítási szabályok a felsőoktatási szakképzéseken?
Hogyan kalkulálhattok a pontjaitokkal, ha felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek? Mutatjuk.
Idén felvételiztek, de nincs még ügyfélkapus regisztrációtok? Ezért érdemes minél hamarabb elintézni
Az igazgatási szünet után érdemes minél hamarabb elmenni valamelyik kormányablakba, okmányirodába vagy NAV-ügyfélszolgálatra, ha nincs még Ügyfélkapu-regisztrációtok. Idén ugyanis már csak azon keresztül hitelesíthetitek a felsőoktatási jelentkezést.
Mennyit kell fizetni a 2023-as felsőoktatási felvételiért?
Hány szakot jelölhettek meg a 2023-as felsőoktatási felvételin, és kell-e fizetnetek a jelentkezésért?