szerző:
Rodler Lili
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Erről a résztvevőket e-mailben értesítették.

Reméljük, hogy minden pótfelvételire jelentkező figyeli az e-mailjeit, ugyanis annak ellenére, hogy nem volt hivatalosan szó arról, hogy lesz dokumentumpótlási időszak, akiknek szükséges, őket üzenetben fogják értesíteni. Mindemellett azoknak is figyelniük kell a postafiókját, akiknek szükséges a felsőoktatási felvételiéhez a szakmai vizsga, ugyanis:

Augusztus 18-19-én kerítenek sor az intézmények ezekre a vizsgákra.

A behívólevelet meg kellett kapnia mindenkinek, viszont, ha nem érkezett volna meg, akkor érdemes érdeklődni az intézménynél, ahova jelentkeztetek.

Pótfelvételi 2025

Hamarosan ponthatár hirdetés

A ponthatárokat várhatóan augusztus 27-én fogják kihirdetni. Ezt követően a felvételt nyert hallgatók szeptember 1-jén kapják meg az adott felsőoktatási intézménytől a felvételi határozatot, valamint a beiratkozással kapcsolatos információkat.