Tényleg lesznek idén szóbeli érettségik is? Válaszolt a minisztérium

Fontos lenne mielőbb tisztázni, egy komoly tényezőt ugyanis nem látunk előre: milyen lesz a járványhelyzet a májusi vizsgák alatt.

  • Eduline

"A gimnazisták és szakközépiskolások számára 2021-ben lesz szóbeli érettségi vizsga, vagy csak írásbeli várható?"

- tette fel a kérdést Oláh Lajos (DK) országgyűlési képviselő az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi). Válaszában az Emmi államtitkára, Rétvári Bence egyből az Oktatási Hivatal oldalára irányította a politikust, ahol - már mi is írtunk róla - csak annyi szerepel, hogy elméletben milyen szabályok mellett tartják majd a vizsgákat. Természetesen külön érintve az írásbelire és a szóbelire vonatkozó szabályokat is.

Bár az oktatási kormányzat, többször és több fórumon is hangsúlyozta, nem terveznek változtatni az eredeti érettségi forgatókönyvön, tehát a vizsgák májusban lesznek, írásbeli és szóbeli vizsga mellett, Rétvári Bence válaszában azt is kiemeli,

Az érettségi vizsgákra május-június folyamán kerül sor, melynek a lebonyolításában az akkor aktuális járványhelyzethez kell igazodni.

Sokan inkább elengednék a szóbeliket idén is. Nemrég a szóbelik eltörléséért indult aláírásgyűjtés. Illetve az ADOM diákmozgalom is csatlakozott az érettségi körüli helyzet rendezését sürgetők közé. Ők is a szóbeli vizsgák törlése, plusz időpontok meghirdetése és az összes érettségi vizsga ingyenessé tétele mellett tették le a voksukat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.