Több mint 2800-an jutottak be az Óbudai Egyetemre
Hat százalékkal több diákot vettek fel idén az Óbudai Egyetemre, mint tavaly. Összesen 2876-an iratkozhatnak be a képzésekre.
Hat százalékkal több diákot vettek fel idén az Óbudai Egyetemre, mint tavaly. Összesen 2876-an iratkozhatnak be a képzésekre.
Eduline
Meghúzták a 2022-es felvételi ponthatárait, kiderült, hogyan teljesítettek idén az érettségizők, és arról is írtunk, hány érmet szereztek magyar középiskolások nemzetközi tudományos diákolimpiákon. A hét hírei.
Eduline
Több mint 3200 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetemen.
Eduline/MTI
Ápolás és betegellátás, jogász, általános orvosi, pszichológia - idén ezeket választották a legtöbben a Pécsi Tudományegyetem képzései közül.
Eduline/MTI
Majdnem 1400-an kerültek be a Pannon Egyetemre, 41 százalékuk valamelyik gazdasági szakra jutott be.
Eduline
Komoly pedagógushiánnyal küzdenek az óvodák, a közszféra állásportálján pénteken például 1015 óvónői álláshirdetést találtunk. Az idei felvételi statisztikák ráadásul ijesztő jövőt festenek: a bolognai rendszer bevezetése, vagyis 2006 óta még soha nem volt olyan alacsony a felvett hallgatók száma az óvodapedagógus szakon, mint idén.
Csik Veronika
Az orvosi és a gazdaságtudományi képzés volt a legnépszerűbb a Debreceni Egyetemen.
Eduline/MTI
Tegnap véget ért az általános felvételi eljárás, de hamarosan kezdődik az idei pótfelvételi. Hogyan alakulnak majd a pontok - olvasói kérdésre válaszolunk.
Eduline
Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly.
Eduline/MTI
A tanári szakokra lassan lasszóval kell fogni a felvételizőket – legalábbis ez derül ki a statisztikákból. Az utóbbi évek legalacsonyabb hallgatói létszámát hozta a 2022-es általános felvételi a pedagógusképzéseken.
Csik Veronika
Idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre került be a legtöbb felvételiző, de a Debreceni Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen is több mint hatezer elsőéves kezdhet szeptemberben.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem a 2022-es felvételin több mint hatezer új hallgatót vett fel, de számolnak a pótfelvételiben bekerülő diákokkal is, így arra számítanak, idén is több mint 8000 új diák kezdheti el a tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.
Eduline
Idén 99 192-en jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe, közülük 73 805-en jutottak be valamelyik képzésre.
Eduline/MTI
A Semmelweis Egyetem több karára is sokszoros volt a túljelentkezés - írta az intézmény.
Eduline/MTI
Legkésőbb augusztus 5-ig kell meg kell kapnotok a hivatalos, részletes értesítést.
Kazinczy Bálint
Csütörtök este kiderült, hogy kit melyik egyetemre, főiskolára vettek fel. De mi a teendő akkor, ha esetleg sikertelen lesz a felvételi? Mutatjuk mit kell tudni a pótfelvételiről.
Eduline
Milyenek a ponthatárok a tíz legnépszerűbb műszaki alapképzésen? Mutatjuk, hány ponttal lehetett bekerülni gépészmérnöki, építészmérnöki vagy éppen műszaki menedzser képzésre.
Eduline
A Corvinus egyik alapképzéséhez kellett idén a legtöbb pont, de több egyetem jogászképzéséhez is 460 feletti pontszám kellett.
Eduline
Tanári, pszichológia vagy vezetés és szervezés mesterszakra jelentkeztetek? Mutatjuk hány ponttal lehetett idén bekerülni a legnépszerűbb mesterképzésekre.
Eduline
A legnépszerűbb természettudományos alapszak idén is a biológia, a matematika és a kémia volt. De hány pont kellett hozzájuk? Mutatjuk.
Eduline