UV, Neptun, ZH: tíz fogalom, amit minden elsőéves egyetemistának ismernie kell

Hallottatok már a méltán híres Neptunról? Mit takar pontosan a hallgatói nyilatkozat, és milyen tantárgyakat lehet választani szabadkreditesként? Összeszedtük a tíz legfontosabb kifejezést, amelyeket már az egyetem kezdése előtt érdemes megismerni.

  • Kazinczy Bálint

Beiratkozás

A beiratkozás az első és legfontosabb lépés. Alapvetően személyesen zajlik: ott be kell majd mutatni, le kell adni az intézmény által kért néhány dokumentumot, űrlapot. A beiratkozást megelőzheti online regisztráció, elektronikus beiratkozás is.

Regisztráció

Bár elsőre hasonlónak tűnhet, a regisztráció nem összetévesztendő a beiratkozással. Míg beiratkozni csak a képzés legelején kell, addig a regisztrációt (vagy elektronikus beiratkozást) félévente meg kell ismételni. Ezt az elektronikus tanulmányi rendszerben (például a Neptunban) intézhetitek el. A regisztrációkor kell jeleznetek, hogy aktív vagy passzív státuszban töltitek a következő szemesztert (vagyis fogtok-e tárgyakat felvenni és vizsgázni, vagy halasztást kértek egy félévre).

Hallgatói nyilatkozat

Aki állami ösztöndíjasként tanul, annak a hallgatói nyilatkozatot is alá kell írnia. Ezzel két kötelezettséget vállalni: a diplomaszerzést és az itthoni munkavállalást. A képzéseteket az arra meghatározott idő másfélszeresén belül el kell végeznetek (például egy 6 féléves képzést 9 féléven belül), emellett a diplomázást követően 20 éven belül hazai munkaviszonyban kell dolgoznotok annyi ideig, ameddig a képzésetek tartott.

Tanegységlista

A tanegységlista azokat a tantárgyokat tartalmazza, amelyeket kötelezően el kell végeznetek. Ebben a tantárgyak neve mellett általában feltüntetik a kreditszámot, valamint az ajánlott félévet is, amikor érdemes felvenni az adott tárgyat. Fontos, hogy nem feltétlenül abban a félévben kell elvégezni egy tárgyat, amikorra javasolják, viszont arra érdemes odafigyelni, hogy lehetnek tárgyak, amelyeket csak akkor vehettek fel, ha korábban egy másik tantárgyat teljesítettetek.

Kredit

Ahogyan a gimnázium befejezésének egyik feltétele az érettségi teljesítése, úgy az egyetem lezárásának is vannak ilyen kimeneti követelményei, ezek egyike egy adott kreditszám teljesítése. Diplomát tehát akkor kaphattok, ha megszereztek például 180 kreditet. Az egyetemen minden tantárgy adott számú kreditet ér, amelyet általában a tantárggyal eltöltött munkaidő alapján állapítanak meg.

Szabad kredit

A képzésetek elvégzéséhez szükséges kreditszámot a legtöbb esetben úgy lehet elérni, hogy a kötelezők mellett néhány szabadon választható tantárgyat is elvégeztek. Szabadkredites tárgy lehet tulajdonképpen bármi, ami nem szerepel a tanegységlistátokon. Válogathattok más karok és képzések tárgyai közül, de van, ahol elérhetők kreditért végezhető sportkurzusok is.

Neptun

Bár néha hasonlóan kiszámíthatatlan, akár egy római isten, ez a legtöbb egyetem és főiskola által használt elektronikus tanulmányi rendszer. A legtöbb hivatalos ügyet ezen keresztül kell majd intéznetek, legyen szó tantárgy- vagy vizsgafelvételről, kérelmek benyújtásáról vagy az oktatókkal váltott üzenetekről.

Vizsgaidőszak

Az egyetemi félévnek a szorgalmi időszak utáni része. Ilyenkor már nincsenek órák, csak vizsgák. A tantárgyak közül az előadások zárulnak vizsgával. Ha a vizsga nem sikerül, utóvizsgát, vagyis UV-t tehettek.

ZH

Vagyis zárthelyi dolgozat. Olyasmi, mint egy témazáró, és még a szorgalmi időszakban szoktak ilyet íratni az oktatók. A gyakorlati tárgyakból egy félévben több ZH is lehet, ezekből áll össze a félévi jegy.

HÖK

A hallgatói önkormányzatot szavazással választják meg, a tagjai segíthetnek mindenféle tanulmányi ügyben (például ha egy tárgyból kevesebb kurzust hirdettek meg, mint ahány hallgató szeretné elvégezni azt).

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.