Esti teszt: Nektek sikerült volna a tegnapi matekérettségi?
Tegnap írták a diákok az őszi matematikaérettségit. A középszintű feladatsor első részéből hoztunk nektek néhány feladványt.
Tegnap írták a diákok az őszi matematikaérettségit. A középszintű feladatsor első részéből hoztunk nektek néhány feladványt.
Tornyos Kata
A szakemberhiány és az iskolák állapota is nehezíti a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek oktatását.
Tornyos Kata
Legalább hatan halálos áldozata és több tucatnyi sebesültje van az ENSZ egyik gázai iskoláját ért légitámadásnak.
Amikor először jelentkeztek a felsőoktatásba, sok olyan kifejezéssel és rövidítéssel találkozhattok, amikről talán sosem hallottatok előtte. Ilyenek lehetne a képzések nevei mögött található betűk is. Mutatjuk, mit jelentenek a betűk a képzések nevei mögött.
Harminc diák fogyasztott a vegyszerből.
Székács Linda
A 18 éves fiatal titkosított oldalakon keresztül Hollandiából rendelte a kábítószert, amit aztán barátai és ismerősei között terjesztett.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százalékát is érinti.
Az egyik diák szaladt oda oda a tanárhoz, hogy az egyik osztálytársa rosszul lett testnevelésórán a focipályán.
Korábban leckekönyv és ellenőrző volt, ma már Kréta van, amibe nem mindig a legkedvezőbb időpontokba kerülnek be a jegyek és a házik. Miután a pedagógusok elmondták a kommunikációval kapcsolatos problémáikat, a szülőket is megkérdeztük, ők mit gondolnak, és miben változtatnának.
Székács Linda
Jean Sehpherd rádiós műsorvezetőt annyira zavarták a bestsellerlisták, hogy elhatározta megtréfálja a rendszert Amerikában.
Egy törvény értelmében az Egyesült Államok legnagyobb természettudományi múzeumának mintegy 12 000 emberi maradványát kell felülvizsgálnia.
A pedagógushiány általánosan elismert társadalmi probléma, és gyakori az igazgatókkal szembeni bizonytalanság - többek között ez derül ki a Szülői Hang és a Pulzus Kutató együttműködésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Székács Linda
Vádiratot nyújtottak be azzal a sofőrrel szemben, aki Esztergomban egy átkelőhelyhez közeledve nem lassított le az autójával és elgázolt egy kiskorút.
A gyerekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez fordul a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a korábbi Európa-bajnok, Sebestyén Júlia ügyében.
Nem a sofőr ütközhetett neki a kőoszlopnak, hanem egy alkatrész okozhatta a halálos balesetet.
Székács Linda
Bár tíz éve nem fenntartója az iskoláknak, az elmúlt években is szervezett külföldi tanulmányutakat a kerületi oktatási intézmények vezetőinek a XVI. kerületi önkormányzat. A legutóbbi nizzai tanulmányúton nemcsak az iskolaigazgatók, hanem a polgármester és helyettesei, fideszes képviselők, irodavezetők is részt vettek.
Az orosz igazságügyi minisztérium kifogásolja az egyetem oktatási programjait, amiknek szerinte Oroszország lejáratása a célja.
Eduline/MTI
Korábban a Nobel-díjas fizikus is arról beszélt, hogy amennyiben nem oldódik meg a tanárok helyzete, úgy a jövőben nem lesznek Nobel-díjas kutatói Magyarországnak.
Székács Linda
Magyarországon az oktatási intézmények különbözően viszonyulnak ahhoz, hogy a diákok mikor és hogyan használhatják a telefonjukat az iskolában. Van, ahol képernyő-ellenőrzést tartanak, máshol pedig fülest is kérnek, hogy rajzórán hallgathasson zenét a tanuló.
Hoztunk tíz fővárost – Össze tudjátok párosítani az országokkal?
Tornyos Kata