Ingyen szerezhetnek érettségit a korai iskolaelhagyók Kübekházán
Az önkormányzat célja, hogy minden arra alkalmas, képesítés nélküli közmunkást beiskolázzanak.
Az önkormányzat célja, hogy minden arra alkalmas, képesítés nélküli közmunkást beiskolázzanak.
Székács Linda
A Szigetvári Tankerületi Központ javaslatot dolgozott ki a saját fenntartásában működő szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola átszervezésére, amely szerint a jövőben gimnáziumi és szakgimnáziumi képzést is kialakítanának. A tervek ellen a városban lévő, szakmai képzést is nyújtó Zrínyi Gimnázium tantestülete, diákönkormányzata és szülők egy csoportja is tiltakozását fejezte ki.
Tornyos Kata
Azonnali, 50 százalékos béremelést követelnek az állami egyetemeken dolgozók.
Tornyos Kata
Befogadta az alapítványi egyetemek perét az EU Bírósága, másfél-két évbe telhet, hogy kiderüljön részt vehetnek-e az Erasmus programban.
Tornyos Kata
Július 10-ig van lehetőségetek arra, hogy módosítsatok a megjelölt szakok sorrendjén. Mutatjuk, hányszor van rá lehetőségetek.
Hiába jelentkeztek rá többen, mint az elmúlt években, a pedagógusok összlétszámán nem segít majd, hogy 4977-en szeretnének bekerülni valamilyen rövidített tanári mesterképzésre. Ők ugyanis már eddig is pedagógusok voltak, akik most továbbképeznék magukat, miközben az osztatlan tanári alapszakokra jelentkezők száma továbbra is aggasztó.
Székács Linda
Csapadékfajták, éghajlatok, sótartalom – hány kérdésre tudjátok a választ? A teszthez a korábbi évek érettségi feladatsoraiból válogattunk.
Tornyos Kata
A Meta új fejlesztésével az iskolákra is ki szeretné terjeszteni a virtuális valóság használatát. Bejelentették, hogy érkeznek az oktatást segítő VR funkciók.
A lista felét európai országok teszik ki, ahová nyáron akár el is utazhattok.
Székács Linda
A videóinterjúkból, podcastokból és tudománykommunikációs versenyből álló kezdeményezés célja, hogy bemutassa napjaink izgalmas tudományterületeit és a mögöttük álló kutatókat.
A felkészüléshez szükség volt a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatának tanulmányozására, továbbá műholdakkal kapcsolatos műszaki tudás megszerzésére is.
Székács Linda
A növekvő infláció és a csökkenő tanulói létszám arra kényszeríti az iskolákat, hogy csökkentsék a tanórán kívüli tevékenységekre fordított kiadásaikat. Sok helyen a tanárok egy részét is elbocsátják.
Eduline
Kimagasló tudományos eredményt elérő, a Szegedi Tudományegyetemhez (SZTE) kötődő nőknek állítanak emléket a szegedi füvészkertben. A terveket az első hazai női Nobel-díjas, Karikó Katalin jelenlétében mutatták be.
Vannak országok, ahová bármennyire is szeretnénk eljutni például azért, mert páratlan természeti kincseik vannak, vagy érdekes a kultúrájuk, az utazás meglehetősen kockázatos, sőt, kifejezetten veszélyes.
Székács Linda
Április 22-én, hétfőn lesz a Föld napja. Ennek apropóján országszerte, a Földhöz, környezetvédelemhez, természethez kötődő családi programokkal készülnek. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Tornyos Kata
Mária Terézia, Hunyadi Mátyás, Könyves Kálmán – tudjátok, hogy mikor uralkodtak?
Tornyos Kata
Magyarország versenyképessége szempontjából fontos, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban ismerkedjenek meg a high-tech gyárakkal.
Azonnali átfogó vizsgálatot követelnek a nemrég kirobbant tankerületi korrupciós botrány nyomán.
Elindult a jelentkezés a legnagyobb fesztiválok és arénás koncertek önkéntesprogramjára.
Székács Linda
A főpolgármester-helyettes bejelentése szerint eljárásra és több pénzbírságra is számítania kell a cégnek hétvégi PR-akciója miatt.