#Egyéb


Online tanagyag segíti a közgazdászképzést az ELTE-n

A jegybank és az ország gazdasági működéséhez is elengedhetetlen, hogy a felsőoktatásból kikerülő szakemberek korszerű közgazdasági tudással rendelkezzenek. A folyamatosan változó tudásanyag átadása ráadásul a hagyományos módszerekkel egyre nehézkesebb, a jövő gazdasági szakemberei online tananyagok nélkül nehezen boldogulhatnak - mondta el Király Júlia az MNB alelnöke, aki szerint a szakmai műhelyeknek szünet nélkül fejlődniük kell ha lépést akarnak tartani.



Normatív csalás Somogyban: óvodások szerepeltek iskolai listán

Iskolásoknak bejelentett óvodások is szerepelnek a kaposszerdahelyi oktatási intézmény diákokat felsorakoztató listáján - állítják a szülők. Egy hiperaktív és magatartászavarral küzdő gyermek számára az óvoda elvégzése után ajánlották fel a lehetőséget, hogy vegyen részt az intézmény fejlesztési programjában. Kiderült azonban, a fejlesztés mellett az iskola tanulója is volt. A Somogy Tv információi szerint normatív csalás miatt már eljárás is indult az iskola ellen.



Nyári táborok középiskolásoknak

A nyarat el lehet tölteni bulizva, unatkozva, vagy akár értelmesen is. És nem igaz, hogy csak a kicsiknek, vagyis az általános iskolásoknak szerveznek nyári tábort, mert évek óta egyre több szünidei elfoglaltság közül válogathatnak a 14-18 évesek is. Igaz, hogy ezek többsége nem kevés pénzbe kerül, de azért találunk baráti árú, sőt - bizonyos feltételek mellett - ingyenes táborokat is.




Megszüntették a meggyanúsított rektor előzetes letartóztatást

A Fővárosi Bíróság másodfokú végzése alapján megszüntették a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektorának előzetes letartóztatását, az intézményvezetőt február közepén tartóztatták le befolyással való üzérkedés gyanúja miatt. Kiengedték az ügyben érintett cég vezetőjét is, mindkettejükkel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.



Nevetségesen alacsonyak a magyar rektori fizetések?

Pár napja hozták nyilvánosságra a magyar felsőoktatási intézmények vezetőinek fizetését, így derült ki hogy az oktatási tárca alá tartozó 29 intézmény első embereinek fizetése havi szinten 56 millió forinttal terheli az államkasszát. A ránézésre magas összeggel kapcsolatban azért nem árt, ha tudjuk: egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája.


A legnépszerűbb hazai egyetemek listája

Idén összesen 140 ezren jelentkeztek a hazai egyetemekre és főiskolákra, de csak 57 ezer államilag finanszírozott hely kiadó. Melyek a felvételizők körében legnépszerűbb felsőoktatási intézmények? Garancia-e egy neves egyetemen megszerzett diploma arra, hogy a pályakezdő el is tud helyezkedni? Aktuális kérdések a felvételi előtti hajrában.


Akiket halálba kergettek az osztálytársaik

A Beatbullying nevű angol gyermekvédelmi szervezet egy nemrég közzétett felmérésében nem kevesebbet állít, minthogy a diákok által elkövetett öngyilkosságok fele egyértelműen az iskolában, a diáktársak által módszeresen folytatott lelki terrornak, azaz a „bullying”-nek köszönhető - írja a bbc. Az adatok Nagy-Britannia oktatási miniszterét is sokkolták, aki most arra tett ígéretet, hogy az ősszel induló oktatási reform nagyobb mozgásteret fog adni az iskolaigazgatóknak és a tanároknak, hogy hatékonyan felléphessenek a mind gyakrabban elfajuló fegyelmezetlenségek ellen.




300 ember ellen emelhetnek vádat a diplomahamisítási-ügyben

Háromszáz ember elleni vádemelési javaslattal zárult az, a még 2007-ben indult nyomozás, amelynek három fő gyanúsítottja a legkülönfélébb végzettségeket bizonyító okiratokat készített anyagi ellenszolgáltatás fejében – számolt be a nyomozás eredményeiről Kovács Veronika főhadnagy csütörtökön Budapesten.


13 ezer dolláros tandíjjal rajtol az "Óbudai Harvard"

Az amerikai elit egyetemek diákjait szeretné idecsábítani az óbudai Graphisoft Parkban berendezkedett információs technológiai intézet. Az oktatási vállalkozás első, egy hónapos tanfolyamán hét magyar hallgató mellett az amerikai elit egyetemek, így például a Harvard és a Princeton 28 diákja ülhet iskolapadba.


Rekordalacsonyan a diákhitel kamata

Július 1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, Diákhitel Központ kommunikációs vezetője


Réthelyi: korai az elitegyetemek támogatásáról beszélni

Korai további lépésekről beszélni a kutató-elit, illetve a kiváló egyetemek elismerése kapcsán - mondta el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Kutató- és kiváló egyetemek Magyarországon című konferencián, melyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Mathias Corvinus Collegiummal együttműködésben szervezett. Egy online beszámoló szerint Pálinkás József, az MTA elnöke kifejtette: nem ért egyet a kutató-elit és a kiváló egyetemi megkülönböztetéssel.


Mi történik a fesztiválokon napközben?

A nyár a fesztiválok, koncertek és óriási szabadtéri happeningek időszaka. De mi van akkor, ha pár nap után eleged lesz az éjszakázásból meg a bulikból, és valami tartalmas, napközbeni programra vágysz? Gond egy szál se, a legtöbb helyen a szervezők ezzel is készültek.