A gyerekvállalási kedv szorosan összefügg az iskolázottsággal

Az amerikai Pew Research Center megállapítása szerint a negyven fölötti amerikai nők mintegy 20 százalékának nincs gyereke, míg az 1970-es években ez az arány csak 10 százalék volt. A felmérés szerint a gyerektelenség aránya az iskolázottsággal függ össze.

  • Eduline

A központ az Egyesült Államok népszámlálási irodájának ide vonatkozó felmérésének adatait elemezte. 2008-ban a 40 és 44 év közötti, fehér nők mintegy 20 százaléka volt gyermektelen, a spanyol ajkúaknál 17, az ázsiai nők körében pedig 16 százalék volt ez az arány. A gyermektelenségi arány 1994 és 2008 között a legnagyobb mértékben a fekete és a spanyol ajkú nők körében emelkedett, több mint harminc százalékkal, ugyanebben az időszakban a fehér nők között 11 százalékkal nőtt a gyerek nélkül élők aránya.

A gyerektelenség aránya az iskolázottsággal is összefügg a felmérés szerint. A középiskolát végzettek 17 százalékának nem volt a megkérdezés időpontjáig gyereke, míg a főiskolát végzetteknél 24 százalék volt ez az arány. A legmagasabb iskolai végzettségű nőknél azonban megfordult a korábbi trend, 1994-ben 31 százalékuk volt gyerektelen, 2008-ban pedig csak 24 százalékuk.

Mint D'Vera Cohn, a jelentés társzerzője rámutatott, a karriert választó nők közül sokan élnek a döntés jogával, és nem vállalnak gyereket. Ugyanakkor egyre kevesebben gondolják azt is, hogy a jó párkapcsolathoz szükséges lenne a gyerek.

A Pew korábbi felmérése szerint 1990-ben még a megkérdezettek 65 százaléka vélekedett úgy, hogy a gyerekvállalás nagyon fontos a jó házassághoz, 2007-ben azonban már csupán a válaszadók 41 százaléka értett ezzel egyet.

mti

 

Hozzászólások
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.