Bruno van Pottelsberghe belga közgazdász lesz a Corvinus Egyetem új rektora
A megbízása négy évre szól és várhatóan augusztus elején kezdi meg a tevékenységét.
A megbízása négy évre szól és várhatóan augusztus elején kezdi meg a tevékenységét.
Székács Linda
A kutatónő tizennyolc egyetem díszdoktora, valamint tíz akadémia tagja.
Mutatjuk, hány százalékot kell elérnetek a ketteshez, hármashoz, négyeshez és ötöshöz a közép- és emelt szintű érettségiken.
Székács Linda
Több mint 200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe.
Tornyos Kata
Mutatjuk, hány pontot kaphattok az ELTE-n, ha részt vettetek valamilyen tanulmányi versenyen.
Tornyos Kata
Háromezer jelentkező közül a gödöllői Ilosvai Dóri egyike lett annak a 16 fiatalnak, akik szeptembertől az egyik legnevesebb amerikai egyetem, a Yale David Geffen School of Drama színművészeti mesterképzésén tanulhatnak. Ezzel nyomdokaiba léphet többek között Meryl Streep, Lupita Nyong'o, Paul Giamatti és sok más ismert színészóriásnak, akik szintén az intézmény falai között indították karrierjüket. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, Dórinak szponzorokra van szüksége. A fiatal színésznővel egy rendhagyó helyszínen, Abu Dhabiban találkoztunk és beszélgettünk.
Székács Linda
Az egyetem polgárai öt héten keresztül bármikor használhatják az elektromos eszközöket.
84 évvel azt követően, hogy kikölcsönözték.
Székács Linda
Elmondása szerint nem tud csak egy helyben ülni, rejtvényeket fejteni és tévézni.
Székács Linda
A Studium Generale ingyenes nyári táborában matekból, töriből és közgázból tartanak felkészítést minden most 11-es, érettségi előtt álló diáknak.
A londoni palotáktól a báltermekig, itt van öt hely Anglia környékén, ahol a rajongók maguk is megtapasztalhatják a Bridgerton sorozat világát.
Több mint negyedük pedig egyáltalán nem sportol egy friss felmérés szerint.
Tornyos Kata
Többek között Pintér Béláék és a Dumaszínház is.
Tornyos Kata
A 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjének ünnepélyes megnyitóján 12 intézményt díjaztak.
Székács Linda
Kevés tárgy, rövidebb, de annál intenzívebb szorgalmi időszak és proaktív órák – Lontay Olivér idén fejezte be első tanévét a világ egyik legrangosabb egyetemén, a Harvardon. Olivérrel az első év tapasztalatairól beszélgettünk.
Június első hétvégéjén sem maradunk rendezvények nélkül. A következő két napban kicsik és nagyok is megtalálhatják a számukra legérdekesebb elfoglaltságokat Budapesten. Mutatjuk, milyen helyszínekre érdemes ellátogatni a következő napokban.
Mutatjuk a dátumot, és hogy mikor érdemes sorrendet módosítani.
Székács Linda
Bár a történtek után kijelentette, hogy nem szeretne visszatérni az intézménybe, most mégis a maradás mellett döntött a hatodikos Mirella, akit áprilisban szívtájékon szúrt az osztálytársa.
Székács Linda
Hiába a babaváró, az adókedvezmény és a fiatal házasok támogatása, még sosem született olyan kevés gyerek 30-31 napos hónapban, mint idén áprilisban. A nők egy része ráadásul felháborítónak tartja, hogy a kormány pénz ígéretével ösztönözné őket gyerekvállalásra.
Székács Linda
Ha jó tanulók vagytok, jól sikerült az érettségitek és vannak többletpontjaitok, szinte biztos, hogy több megjelölt szakon is eléritek a ponthatárt az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mi történik ebben az esetben.
Székács Linda