Meggondoltátok magatokat? Eddig módosíthatjátok a sorrendetek az egyetemi felvételin

Mutatjuk a dátumot, és hogy mikor érdemes sorrendet módosítani.

  • Székács Linda

Július 10-ig áll nyitva előttetek az E-felvételi rendszere. Eddig van lehetőségetek egyetlen alkalommal módosítani a jelentkezési helyeitek sorrendjét, visszavonni egy-egy, vagy akár az összes jelentkezést, módosítani a személyes adataitokat és feltölteni olyan dokumentumokat, amiket a jelentkezési határidő után szereztetek.

Mikor érdemes sorrendet módosítani?

Mivel a sorrendmódosítás lehetőségével mindössze egyszer élhettek, érdemes átgondolni, mit és hogyan változtatnátok. Ha például csak azért gondolkodtok rajta, mert a megjelölt szakhoz való bekerüléshez szükség volt alkalmassági vizsga teljesítésére, de ez nem sikerült nektek, vagy nem mentetek el rá, ne pazaroljátok erre ezt a lehetőségeteket. A vizsga ezeknek a szakoknak az esetében elengedhetetlen a bekerüléshez. Ha tehát nem sikerült, vagy nem mentetek el rá, esélyetek sincs bekerülni erre a szakra.

Akkor sem érdemes továbbá a sorrendmódosítás lehetőségét elhasználni, ha egy szakra már egyáltalán nem akartok bekerülni. Ebben az esetben azt a jelentkezési helyet inkább töröljétek a listátokból.

Érdemes azonban sorredet módosítani, ha például idő közben elköltöztök és egy adott egyetem közelebb lenne hozzátok, mint az, amit a lista elején jelöltetek meg, vagy ha egyszerűen meggondoltátok magatokat és szívesebben mennétek egy olyan helyre és szakra, amit korábban hátrébb soroltatok.

Mikor érkeznek a ponthatárok?

A ponthatárokat várhatóan július 24-én hirdetik ki.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.