#Egyéb


Katonai középiskola nyílik Debrecenben

Hamarosan megnyitják az ország egyetlen katonai középiskoláját Debrecenben - mondta Hende Csaba az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén a fővárosban. A honvédelmi miniszter beszámolójában arról is beszélt, a honvédség rossz anyagi helyzete az ország védelmét is veszélyezteti.


Minden harmadik gazdasági főiskolás multicégnél dolgozna

Tízből négy elsőéves hallgató külföldön is szeretne tanulni, minden második gólya a hároméves alapképzés után mesterszakra is jelentkezne, a diploma megszerzése után jelentős részük multicégnél dolgozna – derül ki a Budapesti Gazdasági Főiskola diplomás pályakövetési vizsgálatából.



Most már biztos: 2012-től minden nap lesz testnevelés az iskolákban

Jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány - jelentette be Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén.


Jászladány: szeptembertől ismét két iskola működik

Szeptembertől az önkormányzati mellett az alapítványi általános iskola is tovább működhet Jászladányban, csupán az önkormányzatnak meg kell szüntetnie a két intézmény közötti fizikai elkülönítést - közölte a Dankó István, a település független polgármestere a Legfelsőbb Bíróság (LB) június végén felülvizsgálati eljárásban hozott jogerős ítéletéről.




Nem mernek szembemenni a kormánnyal a rektorok

Négy rektor utasította vissza a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöki posztját, illetve a jelöltséget, így kis híján elnök nélkül maradt a magyar felsőoktatás legfontosabb szakmai és érdekvédelmi fóruma - írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet.





Hatszáz diák hiányzik a debreceni középiskolákból

Körülbelül egy középiskolányi diákkal, azaz hatszáz tanulóval van kevesebb a debreceni középfokú oktatási intézményekben, mint az ideális, így az ősszel "át kell nézni" az rendszer ezen szegmensét - közölte Somogyi Béla (Fidesz) alpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón a városban.






Tíz dúsgazdag híresség, akit kirúgtak az egyetemről

Woody Allen gyenge osztályzatai, Samuel L. Jackson egy botrányba fulladt tüntetés, Robert Frost pedig egy diákcsíny miatt volt kénytelen félbehagyni felsőfokú tanulmányait - a Huffington Post College listáján azok a hírességek szerepelnek, akiket kitiltottak az egyetemről.