Halálba kergették 13 éves osztálytársukat: újabb iskolai bullying

Kötelező tréningeket indít a tanároknak és a diákoknak az egyik kaliforniai iskolai körzet, miután egy 13 éves diák öngyilkosságot követett el osztálytársai folyamatos zaklatása miatt.

  • Eduline

Seth Wals 2010 szeptemberében vetett véget az életének, iskolatársai ugyanis rendszeresen csúfolták azért, mert kizárólag lányokkal barátkozott, túl nőiesen öltözködött és viselkedett. A

Los Angeles Times

beszámolója szerint a 13 éves fiú felakasztotta magát, a halála komoly vitákat váltott ki Kaliforniában az iskolai zaklatásról.

Decemberben

egy 12 éves brit általános iskolás lett öngyilkos hasonló ok miatt

: Bradley Wisemant osztálytársai állítólag hónapokon keresztül zaklatták választékos szóhasználata és jólneveltsége miatt. A diák halála után három nappal mintegy száz szülő, tanár és diák gyűlt össze az általános iskola épülete előtt, a demonstrációval az iskolai zaklatás veszélyeire akarták felhívni a figyelmet. A Facebookon is létrejött egy "R.I.P Bradley Wiseman" nevű csoport, amelynek több mint kétezer tagja van: búcsúztatókat és verseket tettek közzé, de az oldalon szerepel egy olyan plakát is, amely szintén a diákok közötti zaklatásra hívja fel a figyelmet.

2010 márciusában kilenc középiskolás diákot vádoltak meg az Egyesült Államokban azzal, hogy

folyamatos terrorizálásukkal öngyilkosságba kergették az osztálytársukat

. A 16 éves Phoebe Prince-t valószínűleg azért pécézték ki a társai, mert csak néhány hónapja érkezett a South Hadley középiskolába, ráadásul szüleivel egy kis írországi városból költöztek át az Egyesült Államokba. Valószínűleg csak olaj volt a tűzre, mikor a lány elkezdett járni az iskola egyik népszerű, felsőbbéves diákjával, innentől kezdve egy kisebb csoport folyamatosan terrorizálta az iskolában és a különböző közösségi oldalakon is.

Az iskolai zaklatásról, vagyis a bullyingról bővebben itt olvashashatsz.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.