A KRESZ-oktatás is bekerül az új alaptantervbe
Rendszeressé válik az iskolai KRESZ-oktatás a készülő új Nemzeti alaptanterv szerint - írta szombati számában a Magyar Hírlap.
Rendszeressé válik az iskolai KRESZ-oktatás a készülő új Nemzeti alaptanterv szerint - írta szombati számában a Magyar Hírlap.
Eduline
Egyetemi kollégiummá alakítják át a Royal Szálló épületét, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öt évre bérel ki.
Eduline
Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér a Balaton Sound első napján, Snoop Doggra és Tiestóra több ezren voltak kíváncsiak. A szervezők szerint négy nap alatt körülbelül százezren buliznak majd Zamárdiban. Ízelítő.
Eduline
A rendezők, szervezők részére készített belépőjegyeket árult egy budapesti egyetemista a Balaton Soundon - közölte a rendőrség pénteken.
Eduline
Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy az új közoktatási törvény szeptemberben vagy októberben a parlament elé kerülhet, és egyelőre nem változik a nyári szünet. Beszélt arról is, hogy a tanítás hatékonysága érdekében az iskoláknak lehetőségük lenne akár 30 perces órák megtartására az alsó tagozaton.
Eduline
Két hét múlva, július 21-én hirdetik ki a 2011-es felvételi ponthatárokat – a szokásos izgulós-feszültségoldós Pont Ott Partit idén a Millenárison rendezik meg. Délután négytől koncertek és előadások kezdődnek, a lényeg este nyolckor jön, ekkor jelennek meg a kivetítőkön az első ponthatárok.
Eduline
Majdnem kétszáz atlantai tanárt és iskolaigazgatót gyanúsítanak azzal, hogy meghamisították a diákok teszteredményeit.
Eduline
Saját bevallásuk szerint jószerivel együtt nőttek fel Harry Potterrel a varázslósaga utolsó filmepizódjának csütörtök esti bemutatójára várakozó fiatalok a londoni Trafalgar téren. A rajongók százai közül sokan már hétfő óta táboroznak ott.
Eduline
Már folynak az előkészületek a debreceni nagyerdőben, ahol július 20-án kezdődik a térség legnagyobb bulija, a Campus Fesztivál.
Eduline
Ma még bárki módosíthat a jelentkezési lapon megadott alap- és mesterszakok sorrendjén, és a bizonyítványok, igazolások másolatát is ma estig kell elküldeni vagy feltölteni az e-felvételi rendszerébe.
Eduline
Néhány hete már elkészült az új köz- és az új felsőoktatási törvény átdolgozott változata, ám a kormány megvárta a tárgyalással a szociális konzultáció végeredményét - mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Eduline
Bemutatták a QS Quacquarelli Symonds 2011-es felsőoktatási rangsorát a legjobb szociológiai és politikatudományi képzésekről: Magyarországról egyedül a Közép-európai Egyetem (CEU) került fel a kétszázas listára.
Eduline
Szeptemberben nyílik az ország első héber-magyar két tannyelvű iskolája Budapesten, a Dohány utcában. Az intézményt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség működteti majd, a két éve üresen álló, 3500 négyzetméteres épületet nyílt pályázat alapján bérlik az önkormányzattól.
Eduline
Lopott orvosi bélyegzőt használva igazolt magának hiányzást Szigetvár környéki középiskolások egy csoportja az elmúlt tanévben; a hamisítás ügyében eljárás indult.
Eduline
Kedd este rövid, súlyos betegség után életének 49. évében elhunyt Soós Kálmán, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, aki kulcsszerepet játszott a kárpátaljai magyar felsőoktatás megteremtésében és működtetésében.
Eduline
Amikor Keila Fong megérkezett a Yale-re, meg sem fordult a fejében, hogy számítástechnikával foglalkozzon. Tavaly viszont, amikor bemutatták A közösségi háló című filmet, az egyetemen mindenki erről beszélt, ő pedig elkezdett azon gondolkodni, hogy milyen lenne kitalálni és elindítani egy olyan dolgot, ami a jövő Facebookja lenne. "Nagyszerű lenne a következő Mark Zuckerbergnek lenni, mindenki szereti azt hinni, hogy valami fantasztikus ötlet van a birtokában" - nyilatkozta a The New York Times tudósítójának az elsőéves hallgató, aki azóta eldöntötte, hogy részt vesz a Yale újonnan indított számítástechnikai kurzusán.
Eduline
Gépészmérnök, műszaki menedzser, villamos- és építőmérnök: 2011-ben ezekre a műszaki alapszakokra jelentkezett a legtöbb diák. A legnépszerűbb egyetemeken és főiskolákon valószínűleg idén is jóval 270 fölött húzzák majd meg a ponthatárokat, az államilag finanszírozott hallgatói helyek száma azonban – szemben a bölcsész-, a társadalomtudományi és a gazdasági képzésekkel – nem csökken.
Eduline
Már csak egy napig módosíthatsz a jelentkezési lapon megjelölt alap- és mesterszakok sorrendjén, a kérvényt július 7-ig kell elküldened az e-felvételi rendszerében vagy postán, az Oktatási Hivatal címére.
Eduline
Öngyilkos lett egy 19 éves romániai középiskolás, holttestét egy Caprioara nevű falu vadászlakában találták meg.
Eduline
Hamis bűn- és tűzesetek bejelentőit fogták el Kunhegyesen. Egy 22 férfi és egy 15 éves diák napokon keresztül azzal szórakozott, hogy ál-bűneseteket jelentett be a rendőrségen. Büntetésüknek súlyos anyagi vonzata is lehet.
Eduline