Továbbra is vegyes fenntartású lesz az iskolarendszer

Néhány hete már elkészült az új köz- és az új felsőoktatási törvény átdolgozott változata, ám a kormány megvárta a tárgyalással a szociális konzultáció végeredményét - mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.

  • Eduline

A lap csütörtöki számában a helyettes államtitkárra hivatkozva azt közölte: a tervek szerint - amennyiben a kabinet jóváhagyja a koncepciókat - a tárgyalás után azonnal megkezdődik a javaslatok kodifikációja. A kész törvényjavaslatok az őszi ülésszak idején kerülhetnek az Országgyűlés elé.

Gloviczki Zoltán kijelentette: a közoktatási törvény koncepciójának legújabb változata szerint továbbra is vegyes fenntartású marad az iskolarendszer. Állami fenntartás alá elsősorban a kollégiumok, a kis iskolák egy része és a szakképző intézmények kerülhetnek.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.