#Egyéb








Mindennapos iskolai testnevelés: honnan lesz rá pénz?

"A tervek szerint minden nap lesz testnevelésóra. Ez egy népszerű javaslat. Már azok számára, akik szeretik/szerették a tesiórákat. Csak azt nem tudom, miért nem tetszenek figyelni, hallgatni a szakmai szempontokra is?" - olvasható a Pedellus blog legfrissebb bejegyzésében.



Mi köze a szociális konzultációnak a közoktatáshoz?

"Hogy van, az már biztos. Azt hittük, hogy a közoktatási törvénnyel kapcsolatos "szorgos tevékenység" már nem járhat meglepetésekkel. Tologatták már előre-hátra a határidőket, és a számos hivatalos, félhivatalos és kiszivárogtatott változatban már minden és mindennek az ellenkezője is szerepelt. Az azonban újabb távlatokat nyitott, hogy Gloviczki államtitkár úr szerint a szociális konzultáció eredményét kellett megvárni, amíg megtudjuk a frankót" - olvasható a Népiskola blog legfrissebb bejegyzésében.


Szeptemberig rábólinthat a kormány Hoffmann Rózsa törvénytervezeteire

A nyári szünet végéig az új közoktatási és felsőoktatási törvény tervezetét is elfogadhatja a kormány – ha rábólintanak a 2010 novemberében és decemberében bemutatott koncepciókra, azok akár már ősszel az országgyűlés elé kerülhetnek. A felnőtt- és szakképzésről, az új alaptantervről és az egységes oktatási igazolványról is a második félévben dönt a kormány.








Kárpát-medencei nyári egyetemet szervez az ELTE

Első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE); a július 10-től 18-ig tartó programokra Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Délvidékről érkeznek magyar fiatalok.