"Jöjjön és mentsen meg minket, nyomorult gyerekeket!" - szigor ellen papírrepülők
Saját "légierővel" szabadíttatta ki magát egy csoport diák Kínában egy nyári számtantáborból: papírrepülőkre írva kért segítséget.
Saját "légierővel" szabadíttatta ki magát egy csoport diák Kínában egy nyári számtantáborból: papírrepülőkre írva kért segítséget.
Eduline
Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.
Eduline
Botrányt okozott a 2011-es hallgatói elégedettségi vizsgálat a manchesteri egyetemen, miután kiderült, hogy az egyik oktató azt mondta a diákoknak: ha nem adnak magas pontszámot az intézménynek, nehezebben tudnak majd elhelyezkedni.
Eduline
Felszólította a hódmezővásárhelyi önkormányzat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy a tankönyvtartozások ügyében érintett települések lejáratása és a „közvélemény félretájékoztatása” helyett „inkább segítse, hogy az állami támogatások valóban megérkezzenek az önkormányzatokhoz”.
Eduline
Száznegyvenkilences IQ-ja van annak a brit kisfiúnak, aki már háromévesen megtanult olvasni, négyévesen pedig elsajátította az általános iskola első évfolyamának teljes tananyagát.
Eduline
Az LMP szerint törvénytelenségek övezik a budapesti Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium, valamint a kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium bezárását, a szülők emiatt a bírósághoz, illetve az oktatási ombudsmanhoz fordulnak.
Eduline
Szigorítanák az érettségit, csökkenne az államilag finanszírozott képzésben részt vevők száma, az önkormányzatok pedig visszavehetnék azokat az iskolákat, amelyeket még el sem vett tőlük az állam – többek között ez derül ki a készülő köznevelési törvény koncepciójából. Az új jogszabályok ősszel kerülnek a parlament elé.
Eduline
Négy nap múlva hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait; az eljárásban csaknem 13 ezren adtak be kérelmet. A ponthatárokat a www.felvi.hu oldalon teszik közzé.
Eduline
A cégek több mint fele egyáltalán nem alkalmaz pályakezdő közgazdászokat, a szabad pozíciókra elsősorban tapasztalt szakembereket keresnek.
Eduline
Megkezdődött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által működtetett intézmények állami fenntartásba adásának folyamata - jelentette be csütörtökön a helyhatóság közgyűlésének elnöke és a megyei kormányhivatal vezetője közös sajtótájékoztatón Szolnokon.
Eduline
Inkasszót jegyeztek be Hódmezővásárhely önkormányzatának számlájára, mivel a Lázár János fideszes frakcióvezető által irányított város is azon önkormányzatok között van, amelyek milliókkal tartoznak a tankönyvterjesztőknek. A könyvkereskedő kivár, Hódmezővásárhely önkormányzata pedig állítja: zökkenőmentes lesz a tanévkezdés, és még szeptemberben rendezik az összes tartozásukat - írja a hvg.hu.
Eduline
Az MSZP szerint az oktatási államtitkárságnak fogalma sincs arról, hogy milyen elvárásokkal szembesülnek a diákok a munkaerőpiacon, ha az angol nyelv oktatásának háttérbe szorítását tervezi.
Eduline
A harmadik helyet szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csapata az Egyetemisták Nemzetközi Matematikaversenyén, amelyet Bulgáriában rendeztek meg.
Eduline
Levélben fordult az oktatási államtitkár azon települések önkormányzataihoz, ahol forráshiány miatt problémák merültek fel a tankönyvszállítással kapcsolatban; a válaszokat hétfőig várják. A probléma meg fog oldódni - mondta Hoffmann Rózsa csütörtökön.
Eduline
Kistelepülések elsős diákjainak gyűjt tanszereket két civil szervezet - gyűjtőpontjuk a Gödörnél lesz.
Eduline
A görög parlament szerdán nagy többséggel megszüntette azt a jogszabályt, amelynek értelmében a felsőoktatási intézmények területe egyfajta politikai menedékhelynek számított: az utcai rendbontások, erőszakos tüntetések során oda menekülőket a rendőrség nem követhette, és nem vehette őrizetbe.
Eduline
A kormány rendeletet fogadott el, amellyel biztosítja, hogy az adó- és járulékváltozások miatt az egyházi közfeladat-ellátó szektorban, egyetlen munkavállaló esetében se csökkenjen 2011-ben a rendszeres nettó kereset - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében.
Eduline
Az informatika a felsőoktatás sikerágazata, ezért a felsőoktatás átalakítása során ezt a pozícióját erősíteni szeretnék - jelentette ki Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára Debrecenben.
Eduline
A görög parlament közelében, Athénban csaptak össze a rendőrökkel a felsőoktatásról szóló új törvénytervezet ellen tüntető diákok és egyetemisták.
Eduline
Az egész világon óriási érdeklődés övezi a különböző egyetemi rangsorok publikálását, bár a szakemberek óva intenek a listák túlértékelésétől, mert nehéz a felsőoktatási intézmények teljesítményét egymáshoz mérni.
Eduline