Mihez kezdhetsz diploma nélkül?
A brit oktatási tárca szerdán közzétett adatai szerint az elmúlt negyedévben 18,4 százalékra emelkedett azoknak a 18 és 24 év közötti fiataloknak az aránya, akiknek nincs állásuk, és nem is tanulnak.
A brit oktatási tárca szerdán közzétett adatai szerint az elmúlt negyedévben 18,4 százalékra emelkedett azoknak a 18 és 24 év közötti fiataloknak az aránya, akiknek nincs állásuk, és nem is tanulnak.
Eduline
Elutasította a VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola szülői szervezetének beadványát a budapesti kormányhivatal, ezzel jóváhagyta az erzsébetvárosi képviselő-testület májusi döntését az intézmény megszüntetéséről.
Eduline
A diplomával rendelkező brit munkavállalók 85 százalékkal többet kerestek tavaly azoknál, akiknek csak érettségijük volt, de ez a különbség egyre csökken - derül ki a brit statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
Eduline
Közvetlenül azelőtt, hogy Si Vej-tung életében először felszállt volna egy Európába induló repülőgépre szülővárosában, Csongkingban, a szülei egyetlen dolgot kértek tőle, hogy ne jöjjön vissza "a nyugati étkezési etikett megtanulása nélkül". Azóta két hét telt el, és a 12 éves lány megpróbálja teljesíteni szülei kívánságát 250 másik 10-16 éves kínai iskolás gyerekkel együtt. Egy speciális nyári iskolába járnak Bonnban, ahol leckéket vesznek az európai étkezési szokásokból - késsel és villával a kezükben.
Eduline
Százmillió forinttal tartoznak egyes önkormányzatok a tankönyvterjesztőknek, akik emiatt bojkottba kezdtek: amíg nem kapják meg a hiányzó pénzt, nem szállítják ki a könyveket. Ha nem oldódik meg a helyzet, tízezer diák maradhat tankönyv nélkül. A csődközeli helyzetben lévő önkormányzatok vagy fűtésre, vagy étkeztetésre költötték az állami normatívát, közben viszont a könyvterjesztő szféra is a végét járja. Hoffmann egyeztetést ígér, a tanév viszont egy hét múlva elkezdődik - írja a hvg.hu
Eduline
Dickens, Shakespeare, Keats egyre inkább vesztésre áll olvasottságban Nagy-Britanniában az internettel szemben, főként a Facebook és a Twitter közösségi honlapok ellenében.
Eduline
Összesen mintegy tízmilliárd forintot fordít a kormány esélyegyenlőséget célzó pedagógiai, oktatási programokra és a halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma diákok tanulásának támogatására.
Eduline
Szeptember első hetében megkezdik külföldi munkájukat a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program résztvevői.
Eduline
Az új tanévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitja meg a Győr-Moson-Sopron megyei településen.
Eduline
Augusztusban, az iskolakezdés előtt a hipermarketek és irodaszerboltok idén is a többszörösét adják el az írószereknek az előző hónapokhoz képest. A nyár utolsó hónapjában fogy a legtöbb sportruházati termék és notebook is.
Eduline
Hetvenmilliós ösztöndíjcsalás ügyében hetedik hónapja nyomoz a rendőrség a Károli Gáspár Református Egyetem feljelentése alapján - írja szerdai számában a Népszabadság.
Eduline
Iskolai tananyaggá akarja tetetni az eboktatást Nagy-Britanniában egy jótékonysági alap.
Eduline
A következő tanévben 14 ezer diák és 1500 pedagógus juthat el Erdélybe, Kárpátaljára, Délvidékre vagy a Felvidékre a Határtalanul! program keretében - tette közzé a projekt pályázati eredményeit honlapján kedden az Apáczai Közalapítvány.
Eduline
Bepereli Missouri államot egy általános iskolai tanár, mert a júliusban elfogadott “Facebook-törvény” alapján saját gyerekeit sem jelöltheti ismerősnek a közösségi oldalakon.
Eduline
Január elseje óta minden munkanélküli kénytelen elfogadni a felajánlott közmunkát – függetlenül attól, hogy milyen az iskolai végzettsége. Aki nemet mond, az álláskeresési járadéktól is elbúcsúzhat. Hol dolgoznak a diplomás közmunkások?
Eduline
Szociális munkás, általános iskolai tanár, fejlesztőpedagógus és teológus - ezek voltak a legrosszabbul fizetett, kizárólag felsőfokú végzettséggel betölthető munkakörök 2010-ben.
Eduline
Azonnali beavatkozásra kéri az oktatási ombudsmant a kaposvári Toldi iskola szülői közössége, mintegy hétszáz család ugyanis még mindig nem tudja, melyik iskolába fog járni a gyermeke, miután mindeddig nem zárult le az intézmény megszüntetésének ügyében indított törvényességi vizsgálat.
Eduline
Sir Arthur Conan Doyle különc nyomozójának, Sherlock Holmesnak a történeteit világszerte az irodalomtörténet kincsei közt tartják számon - nem így Virginia amerikai szövetségi államban, amelynek egyik körzetében egyenesen száműzték az iskolai tananyagból.
Eduline
Az oktatási államtitkár megkeresi az elkövetkező napokban azokat az önkormányzatokat, amelyek nem fizették ki a diákok tankönyveinek árát a forgalmazóknak, s emiatt azok nem akarják kiszállítani a kiadványokat. Hoffmann Rózsa jelezte: jövő évtől a tankönyvtámogatások címkézett tételként szerepelnének a büdzsében.
Eduline
Elkészült a két új oktatási törvény koncepciója, a szükséges politikai egyeztetések lezajlottak, legkorábban a jövő héten kerülhetnek a kormány, majd az Országgyűlés elé a tervezetek - jelentette be Hoffmann Rózsa a Nemzeti Tankönyvkiadó konferenciáján kedden a fővárosban.
Eduline