Elkészült a közoktatási és a felsőoktatási törvény tervezete

Elkészült a két új oktatási törvény koncepciója, a szükséges politikai egyeztetések lezajlottak, legkorábban a jövő héten kerülhetnek a kormány, majd az Országgyűlés elé a tervezetek - jelentette be Hoffmann Rózsa a Nemzeti Tankönyvkiadó konferenciáján kedden a fővárosban.

  • Eduline

Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint a változtatások így a következő tanévben életbe léphetnek. Hoffmann Rózsa elmondta: a kormányülés után országjárás kezdődik, amelynek keretében az érintettek megismerhetik a koncepciókat.

 

Az új, a köznevelés rendszerét szabályozó törvény kapcsán kiemelte: jelenleg túlszabályozottságban vergődik a közoktatás, ezért egy lazább, keretszabályozást szeretnének, és nagyobb döntési lehetőséget adnának a szakemberek kezébe.

 

Hoffmann Rózsa előadásában kiemelte: orvosolni kell azt a jelenséget, hogy a köznevelési rendszert eddig piacként értelmezték, szolgáltatásnak tekintették. "Mi közszolgálatnak tekintjük, amely az állam felelősségét hordja magán" - fogalmazott.
Leghamarabb a jövő héten kerülhetnek a kormány elé az oktatási törvények
mti

Hozzátette, hogy jelenleg tisztázatlan és nehezen értelmezhető az állam felelőssége és irányító szerepe is. Az intézmények fenntartásáról szólva azt mondta, az önkormányzati törvény koncepciója az új közoktatási törvénnyel összhangban az iskolák fenntartását az állam kezébe teszi. Ugyanakkor bizonyos paraméterek teljesülése esetén az önkormányzatok visszavehetnék a fenntartás jogát - jelezte az államtitkár, aki hangsúlyozta: állami kézbe kell venni a pedagógiai szolgáltatásokat, szakszolgáltatásokat is. Kitért arra is, hogy a szaktanácsadási rendszert szeretnék "feltámasztani".

 

Hoffmann Rózsa az új közoktatási törvény koncepciójából kiemelte, hogy ezentúl a pedagógiai programokat, házirendet a tantestületek fogadnák el, és fenntartói jóváhagyásra nem lenne szükség. Ezek a jóváhagyások eddig rengeteg forrást vittek el a rendszerből - jegyezte meg, hozzátéve: azt szeretnék üzenni, hogy a pedagógusok szuverén szakemberek, akik döntéseiket felelősen hozzák meg.

 

A pedagógus életpályamodellről szólva azt mondta, hogy az várhatóan 2013. szeptemberétől léphet életbe. Újraértelmezik, és újraszabályozzák a pedagógusok munkáját - fejtette ki, hangsúlyozva: szó sincs tízezernyi pedagógus elbocsátásáról, és a kötelezően letanítandó órák számát sem emelik. A pedagógusok bérét a jelenlegi tervek szerint 2013. januárjától az állam közvetlenül fizetné, és ez garantált bér lesz.

MTI

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.