Még a rendőr sem tartóztathatja le azt, aki az egyetemre menekül? Már nincs így

A görög parlament szerdán nagy többséggel megszüntette azt a jogszabályt, amelynek értelmében a felsőoktatási intézmények területe egyfajta politikai menedékhelynek számított: az utcai rendbontások, erőszakos tüntetések során oda menekülőket a rendőrség nem követhette, és nem vehette őrizetbe.

  • Eduline

"Az egyetemi menedékjoggal sokan visszaéltek a múltban, ezért azt felszámoljuk" - indokolta a világon egyedülálló kiskapu megszüntetését a parlamentben Anna Diamantopulu oktatási miniszter. Jeórjiosz Papanderu szocialista kormányfő előzőleg telefonon egyeztetett a konzervatív ellenzék vezérével, Antonisz Szamarasszal annak érdekében, hogy az ország két nagy pártja támogassa az előterjesztést. Ez végül meg is történt, amire 35 év óta nem volt példa az athéni törvényhozásban.

Görögországi diáktüntetés - már nem menekülhetnek az egyetemekre
MTI/EPA

Két kis baloldali párt, a kommunisták és a radikális baloldal pártja "hadat üzent" a menedékjog felszámolásának. A parlament épülete előtt mintegy ezer diák tüntetett délután, kórusban harsogva, hogy a honatyák döntését "háborús oknak" tekintik.

Az ezredesek diktatúrája (1967-74) idején a görög hadsereg vérbe fojtott egy diáklázadást 1973 novemberében. Ennek során a kivezényelt egységek harckocsival törték be a műszaki egyetem kapuját, hogy bejuthassanak az intézménybe. A diktatúra bukása után hozott törvény értelmében a hadsereg csak bonyolult engedélyezési eljárások után avatkozhatott be a felsőoktatási intézmények területén. Ezzel a lehetőséggel számos alkalommal éltek vissza erőszakra hajlamos csoportok, amelyeknek tagjai az utóbbi években előszeretettel menekültek akcióik után egyetemi épületekbe.

MTI

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.