Bebizonyították: aki idősebb, bölcsebb is

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.

  • Eduline

A texasi egyetem szakemberei valós döntéshozatali helyzeteket idéző vizsgálatok segítségével állapították meg, hogy míg a fiatalok az azonnali jutalommal járó, addig az idősebbek a hosszú távú hasznot hozó döntések meghozatalában jeleskednek jobban. A Psychological Science című folyóirat következő számában megjelenő tanulmány egyetemista korú, valamint 60 és 80 éves kor közötti emberek bevonásával készült.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek döntéshozatali képessége a kor előrehaladtával hanyatlásnak indul. A mostani vizsgálat során azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk. A nagyobb élettapasztalatból adódó bölcsességüknek köszönhetően az idősebbek sokkal jobban átlátták döntéseik jövőbeli következményeit és számításba is vették azokat a választásaik során.

Diplomán túl - körültekintőbben hoznak döntést az idősebbek, mint az egyetemista korúak
Stiller Ákos

"Eredményeink szerint az idősebbek jobban fel tudják mérni, hogy a rendelkezésükre álló választási lehetőségek közül melyiknek, milyen azonnali és későbbi előnyei vannak " - mondta a tanulmányt vezető Darrell Worthy. "A fiatalabb felnőttek csak az azonnali hasznot hozó döntések mérlegelésekor teljesítettek jobban. A másik vizsgálatnál azonban egy olyan elmélet kidolgozására volt szükség, amely nagyobb összefüggéseiben vizsgálja a választások lehetséges előnyeit. Minél több tapasztalata van valakinek ezen a téren, annál jobb döntéseket képes hozni" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph.

A kutatók véleménye szerint a különbség oka, hogy a fiatalabbak az agy úgynevezett ventrális striatum elnevezésű területét használják, amely a jutalmazással van összefüggésben. Mivel a kor előrehaladtával ez az agyterület hanyatlásnak indul, ezért az idősebb emberek arra kényszerülnek, hogy a racionális és megfontolt döntésekért felelős frontális agykérgük használatával ellensúlyozzák ezt a hátrányt.

 MTI

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.