Fény derült náci múltjára, ezért visszavonták a Nobel-díjas doktorátusát
A Salzburgi Egyetem visszavonta visszavonta Konrad Lorenz doktori címét az etológus náci múltja miatt.
A Salzburgi Egyetem visszavonta visszavonta Konrad Lorenz doktori címét az etológus náci múltja miatt.
Eduline
Nyilvánosságra hozta a 2016-os emelt szintű szóbeli magyarérettségi tételcímeit az Oktatási Hivatal - fontos, hogy az irodalom- és a nyelvtantételekhez is tartozik egy-egy feladat, valamint egy idézet, bázisszöveg. Ezeket nem teszik közzé a vizsga előtt.
Eduline
2016-ban nem kényeztetnek el minket az ünnepnapok, a legtöbb hétvégére esik. Lesz azonban hosszú hétvége is.
Eduline
Jelentkeztetek a keresztféléves felvételire, vagy már a 2016-os felvételire készültök, ezért segítséget kérnétek az Educatio ügyfélszolgálatától?
Eduline
Te tudod, mit jelent a Montana? Vagy hogy mi az összefüggés a Bermuda-szigetek neve és a rövidnadrág között?
Eduline
Az arab írásjegyeket mutatták meg amerikai iskolásoknak, aminek az lett a vége, hogy az egész körzetben be kellett zárni az iskolákat.
Lapszemle
Megoldódni látszik annak a magyar találmánynak a sorsa, amelyik forradalmasítaná a matematika oktatását, de a tankönyvpiaci államosításnak áldozatául esett.
Eduline
Nyilvánosságra került az e-mail, ami alapján lezárták Los Angeles összes iskoláját kedden. Bombákról, 33 fegyveres terroristáról és mérges gázról is írnak benne.
Eduline
A kormány milliárdos támogatása és a folyamatos bővítések ellenére is egyre kevesebb hallgató jelentkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol most csökkentették az államilag finanszírozott helyek számát is.
Eduline
Fekete ruhában mentek iskolába a diákok pénteken a Bányai Júlia Gimnáziumban. A kecskeméti önkormányzat döntése ellen tiltakoztak.
Lapszemle
Mobilról olvassátok ezt a cikket? Akkor mindenképp szakítsatok időt arra is, hogy személyesen beszélgessetek valakivel, ugyanis komoly gondokat okozhat a túl sok neten töltött idő. Nem biztos, hogy jó, ha mindig kéznél a net.
Eduline
Megnő a forgalom a vonatokon az év végi ünnepi időszakban, egy-egy adventi hétvége 50-70 százalékos utasforgalom növekedést hoz, ami meghaladja a karácsonyi és a szilveszteri forgalmat is - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel. Ha mostanában készültök haza a vizsgák után, lehetőleg elővételben vegyétek meg a jegyeteket, hogy elkerüljétek a tumultust.
eduline/mti
Az Egyesült Államok az az ország, ahol az elnök a Fehér Házban fogad egy iskolájában megalázott gyereket, mint legutóbb azt a srácot, akinek otthon készített óráját bombának nézték. Mindeközben pedig ugyanebben az országban évente több ezer gyereket büntetnek veréssel tanárok, és mindezt teljesen legálisan. A déli államok többségében ugyanis a mai napig nem tiltották meg a tanároknak, hogy kezet emeljenek a diákjaikra, a szövetségi törvényhozás pedig az alkotmány miatt tehetetlen.
Nagy Barnabás
Vírusként terjed a kép az interneten, amelyen egy egyetemi professzor vigyáz az egyik diákja gyerekeire, hogy a nő le tudjon vizsgázni.
Eduline
Előbb szétszedi a verekedő középiskolásokat a rendőr, majd maga esik neki egyiküknek egy amerikai középiskolában. Az esetről egy rövid videó is készült.
Péntek estére egy átfogó természettudományos tesztet ajánlunk nektek. Lesznek egyszerűbb kérdések, de azért meg fog titeket mozgatni a kvíz.
Eduline
Az ombudsman egy sor jogalkotási kezdeményezéssel és ajánlással fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökének mielőbbi intézkedését kérte. Sok külföldi állampolgárságú gyerek nem jár iskolába, ugyanis a bejelentésnél a hatóságok kénytelenek a szülők szavára hagyatkozni, igazolni semmit sem kell. Nagyon kiszolgáltatottak az illegálisan itt tartózkodók gyerekei.
eduline/mti
Az MKT Corvinus szerdán egy Star Warsos konferenciát rendezett, hogy az „erővel” feltöltekezve vághassanak neki a hallgatók a vizsgaidőszaknak.
Eduline
Tíz szakra még a tavalyinál is nehezebb lesz a bejutás a 2016-os felvételin, ugyanis emelték a központi ponthatárokat.
Eduline
A közlekedési szituációk élethűbb megjelenítése érdekében videós kérdésekkel bővül 2016 januárjától minden kategóriában a KRESZ-vizsga – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
MTI