Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A közlekedési szituációk élethűbb megjelenítése érdekében videós kérdésekkel bővül 2016 januárjától minden kategóriában a KRESZ-vizsga – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Az NKH közleménye szerint az eddig alkalmazott korszerű ábrák, grafikák, fényképek mellett megjelenő kisfilmek egy konkrét forgalmi szituációt jelenítenek meg. Ez azért jobb az álló képeknél, mert nem egy kiragadott pillanatot ábrázolnak.
Az NKH azt írta, a fejlesztés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgázók élethűbb megjelenítésben értelmezhessék - ezáltal jobban megértsék - az adott közlekedési helyzetet, így jóval felkészültebben kerülnek ki a forgalomba, ennek következményeként pedig jelentős mértékben javulhat a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra.
| Kapcsolódó cikkeink |
Itt tanulhattok KRESZ-t teljesen ingyen Ezeket a szabályokat a legtöbben nem jól tudják 100 ezret is bukhattok, ha erre nem figyeltek jogsiszerzés közben |
Hozzátették, a filmbejátszások legfeljebb tíz másodpercesek és a kérdés megválaszolására adott egy percen belül akár többször is lejátszhatóak, de a válaszadásra összesen ezeknél a kérdéseknél is csak egy perc áll rendelkezésre.
Nem változik a vizsgán feltett összes kérdés száma, összes pontértéke és a megfelelés ponthatára sem - közölte a hatóság.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.