#Egyéb





Nagy gondban vannak a hallgatók Budapesten, de a külföldi egyetemeken leesik az álluk

Egy friss felmérés szerint Budapesten átlagosan 130 ezer forintért lehet kibérelni egy 40-80 négyzetméteres lakást, de szinte az egész országban folyamatosan nőnek az albérletárak. A felsőoktatásban tanulók jó részének azonban az egyetlen esélye a továbbtanulásra, ha megoldja a lakhatást. Az egyre több külföldön tanuló magyar diáknak azonban sokkal nehezebb dolga van a nyugat-európai nagyvárosokban.




Elveszítik a nőiességüket az IT-s lányok? Tévhitek és cáfolatok

Bár az információs technológia megváltoztatta a társadalmat és új kapuk nyíltak meg a nők előtt, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a technológiai szektorban mélyül a két nem közötti szakadék. Az IT szektorban például csak 20 százalék a nők aránya. De vajon miért választja ilyen kevés nő a technológiai pályát?











Kitiltanák a Harry Pottert a brit iskolákból a vallásos szülők

Egyre nagyobb a nyomás a brit iskolákon, hogy a tanárok még csak ne is említsék a Harry Pottert. Főleg vallásos szülők tiltakoznak a világhírű mű ellen, ami szerintük a boszorkányságot dicsőíti. Az iskolaigazgatók tiszteletben tartanák a vallásos szülők aggodalmát, annak ellenére, hogy remek ösztönzőnek tartják J K Rowling könyveit.