Így csinált viccet diákhiteléből a végzős hallgató
Az Egyesült Államokban nagyon költséges a felsőoktatás, amiért a legtöbb diák hitelt vesz fel. Ezt viszont később, munkavállalóként kell visszafizetniük, akár évtizedeken át.
Az Egyesült Államokban nagyon költséges a felsőoktatás, amiért a legtöbb diák hitelt vesz fel. Ezt viszont később, munkavállalóként kell visszafizetniük, akár évtizedeken át.
Eduline
Korábban Palkovics László és Rétvári Bence államtitkár is 100 milliárdos forrásbővülésről beszélt a jövő évre, a miniszter rátromfolt munkatársaira, harmadával nagyobb összeget, 130 milliárd extra forrást ígért jövőre a köznevelésre. Ezt azonban sikerült egy már megcáfolt állítással is súlyosbítania.
Unyatyinszki György
A fogyatékkal élőkön segítene egy kezdeményezés, melyhez iskolák jelentkezését várják.
Eduline
Az érettségin sem ritkák a csalások, de nem csak magyar sajátosságról van szó. Körülnéztünk, hogy a magyar trükkök mellett a tengerentúlon melyek voltak a legkreatívabb, mégis lebukást jelentő megoldások.
Unyatyinszki György
Újabb, már a harmadik nyílt levelüket jelentették meg a miskolci hermanosok. Mint bizonyára emlékeztek rá, az ő írásukkal kezdődött el az a tiltakozáshullám még év elején, ami aztán például a tegnapi sztrájkhoz is vezetett.
Eduline
A sztrájk miatt előfordulhat, hogy néhány helyen be kell pótolni az elmaradt órákat, a Klik viszont szeretne nagyot mondani, ezért közölték, hogy a tananyagot mindenhol be kell pótolni. Még jó, hiszen ez a törvény, viszont erre sok lehetősége van a tanároknak.
Unyatyinszki György
Tanárok százai kerülhetnek utcára, ha megszűnik a földrajzoktatás a szakgimnáziumokban – erre figyelmeztet a Magyar Földrajzi Társaság.
Eduline
A külföldi sajtó is foglalkozott a tegnapi sztrájkkal.
Eduline
Szereted az amerikai filmeket, sorozatokat, de fogalmad sincs, hogy mekkora az elkövető, aki 5 láb 10 magas? Vagy nehéz eldönteni, hogy mennyire gyors a 140 mérföldes tempó? Akkor biztosan benned is felmerült már a kérdés: vajon miért bohóckodnak az amerikaiak még mindig ezekkel a mértékegységekkel, ha a világ már metrikus rendszerben mér?
Eduline
Minden harmadik intézményben folyt sztrájk, de többen is lehettek volna, ha egyeseknek "anyagi megfontolásból", vagyis pénzügyi helyzetük miatt nem kellett volna felvenni a munkát. Ez is mutatja a tanárok kiszolgáltatottságát, hogy egyeseknek egy napi bérük is rengeteget számít, de a szakszervezetek sincsenek jobb helyzetben.
Unyatyinszki György
Megtalálod a képen a griffmadarat?
Eduline
Ismét várja nemzetközi ösztöndíjára a jelentkezőket a Roma Oktatási Alap.
Eduline
Bár nem volt teljesen egységes a tanárok szerdai sztrájkja a közelgő év vége és az érettségik miatt, mégis évtizedek óta nem volt ilyen nagy számú pedagógussztrájk. A résztvevők számát egy tisztességes utcai demonstráció is megirigyelné. Sok iskola kongott az ürességtől.
Eduline
Lángosozás, kockás lobogó és szolidáris büfések. Rengeteg kép készült az egynapos munkabeszüntetés alatt, összeszedtük a legjobbakat.
Eduline
Sikeresnek értékelte az egész napos országos pedagógussztrájkot a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
eduline/mti
Nem valószínű, hogy sokaknak kell bemutatni a Prezit, a LogMeIn-t vagy a Ustream magyar startupkirályokat, de ha az igazi munkába szeretnétek betekinteni, illetve magatok is lehetőségeket kerestek, kár lenne kihagyni a legjobb startupok nyílt napját.
Eduline
A Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa 23 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, három érvénytelen vokssal rektorrá választotta Lánczi Andrást – közölte az egyetem.
Eduline
Országos a sztrájk, ezért körbenéztünk, hogy áll a vidéki városokban a tiltakozás.
Eduline
Nagyon hasznos hat percet töltöttek az egyetem folyosóján ezek a diákok.
A Pedagógusok Sztrájkbizottsága egész napos, országos munkabeszüntetést szervezett mára. Az iskoláknak, óvodáknak fogadni kell a gyerekeket, de foglalkozást tartani nem kötelező. Folyamatosan nyomon követjük az eseményeket, ha van egy jó fotód, vagy egy érdekes történeted, azt az [email protected] címre várjuk!
Eduline