A legfelháborítóbb és a legtipikusabb csalások toplistája
Az érettségin sem ritkák a csalások, de nem csak magyar sajátosságról van szó. Körülnéztünk, hogy a magyar trükkök mellett a tengerentúlon melyek voltak a legkreatívabb, mégis lebukást jelentő megoldások.
Unyatyinszki György
Túry Gergely
Az Examity felmérése szerint a diákoknak akár a 6 százaléka is hajlandó csalással előnyhöz jutni a vizsgákon. Az egyszerű tesztes vizsgákon át a nagyobb lélegzetvételű esszékig számos trükk terjedt el a diákok között, mi most amerikai és magyar próbálkozásokból válogattunk, először nézzünk körül a tengerentúlon:
Köhögéssel lebukni?
Az Egyesült Államokban előfordult, hogy az egyik vizsgázó diák anyja az asztal alá bújt el, és onnan próbált meg csemetéjének kommunikálni a helyes megoldásokat - természetesen lebuktak az egyébként csendes teremben. Hogy ez mennyire lenne kivitelezhető a puritán padokkal rendelkező magyar iskolákban, azt ti is tudjátok.
Egy másik, felnőttoktatással foglalkozó intézményben egy fiatal nő a csecsemő korú gyerekének a mózeskosarában rejtette el a válaszokat. Vélhetően a 17-19 éves korosztály nem vállalna gyereket egy sikeres vizsgáért, ráadásul az eset szintén lebukással végződött.
A legfurább eset egy tesztes vizsgán történt: míg a diákok a teremben csendben ültek a vizsgafeladatok fölött, a termen kívül akadt egyikőjüknek segítője. Megfelelően időzített köhögéssel kommunikáltak, a Morse-kód alapú rövid és hosszú köhögések rejtették a megoldásokat. Májusban komoly náthás tüneteket kellene produkálni ahhoz, hogy elsőre ne legyen feltűnő egy hasonló kísérlet.
Szintén köhögési rohammal próbálta leplezni egy diák, hogy a szájában elrejtett puskát a kezébe juttassa. A fulladást elkerülte, de a vizsgán is lebukott.
Egy vizsgázó bérelt egy vizsgatémákban jártas helyettest, hogy ő írja meg a tesztet. A személyazonosításnál gondok akadtak.
A magyar kreativitás
Már egyre inkább háttérbe szorulnak a klasszikus ingujjba rejtett cetlik, nagyon elterjedtek gimnáziumtól egészen egyetemig a kisebb headsetek, ami szinte észrevétlen marad, főleg egy hosszabb haj alatt. Ha le is adják sokan a mobiljukat, még mindig meglapulhat egy másik is a diáknál, amin keresztül könnyedén kommunikálhat. Mint azt az Origo bemutatta, egy hatékonyan használható darab 20 ezer forint körül már megvásárolható. Kérdés, hogy ezt a pénzt és a lebukást is érdemes-e kockáztatni?
A 444 az alábbi rendkívül precíz felvételt is megtalálta a csalásra szakosodott oldalak között. Aki meg tudja oldani, hogy egy lokátorállomást szerel a nyaka köré és nem bukik le, az önmagában nagy szó ennél a megoldásnál, ami sokkal inkább vicces, mintsem hatékony.
Mivel rendkívül ellenőrzött folyamat során terjesztik az érettségi tételeket az egykori botrány óta, ezért kár arra számítani, hogy idén is nyilvánosságra kerülnek a feladatok. A legtöbb tippet online a gyakorikerdesek.hu szolgáltatja, ahol százszámra találhattok tippeket a "nagyöregektől", hogy ők hogyan tettek le sikeres vizsgát a puskáikkal. Ne feledjétek, hogy sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen szerencséjük volt.
Ha online keresitek a megoldást, inkább javaslunk nektek egy legális módszert: A Puska.hu-n rengeteg segédanyagot találhattok az érettségire készülve. Személyes tapasztalat, hogy míg a lehető legjobb puskát próbáltam magam is megírni, közben meg is tanultam az anyagot, így bátran otthon vagy a táskámban tudtam hagyni a döntő pillanatban, azaz sokkal jobban megéri tanulni, mint trükkökkel próbálkozni.
Így elkerülhetitek annak a lebukott diáknak a sorsát, aki édesanyjával több körben, fű alatt próbálta meg lefizetni az érettségiét javító tanárt, aki mit sem sejtve hetekig az asztalában tartott egy borítékot, amibe a diák belecsúsztatott néhány tízezer forintot a jobb jegy érdekében.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.