#Egyéb


Szerek, amikkel ne tanulj

A rohamtempóban dolgozó, kevés alvással kreatív munkát végző ember sok mindent kipróbál, hogy frissen tartsa az elméjét, vagy elkerülje az elalvást. Sokan a vizsgaidőszakra vagy az érettségire is megkettőzött energiával készülnek, azonban nagyon nem mindegy, hogy mit viszel a szervezetedbe annak illúziójával, hogy jobban tanulhatsz.






Ég és föld a különbség a magyar és az angol földrajzoktatás között

Az közelgő érettségi és a szakgimnáziumok tantervén felháborodott földrajztanárok aktuálissá tették, hogy kicsit mélyebben foglalkozzunk az általános műveltséget adó természettudományos tárgyak tananyagáról, hogy mire készíti fel a diákokat. Békési Kálmán oktatási szakértő jelenleg Angliában él, így fontosnak látta bemutatni, hogy milyen is egy angol földrajzoktatás.


Egyre nő a szegregáció, lemaradnak a cigány gyerekek - ezt már az MTA is állítja

Jelentősen megnőtt az általános iskolát sikeresen befejezők aránya a roma fiatalok között az elmúlt huszonöt évben, és túlnyomó többségük ma már elkezd valamilyen középiskolát. Súlyos probléma azonban, hogy minden második roma fiatal lemorzsolódik a középiskolából: néhány év után abbahagyja a tanulmányait, anélkül, hogy végzettséget szerezne – erre jutott az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tanulmánya.






Ismeretterjesztő és oktató csatorna lesz a szeptemberben induló M5

Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5 középpontjában. Rengeteg archív természetfilmre és más felvételre is számítani kell az új műsorok mellett, melyek között még nyelvoktatás is lesz. Kérdés, hogy a műsorok színvonala megüti-e akár az egykori Cimbora minőségét.