Ez a "kérés" fogadta a pedagógusokat az egyházi iskolában sztrájk előtt
A PDSZ szerint demokratikus alapjogot sért egy felirat, ami a pécsi katolikus egyházmegye által fenntartott egyik iskolában tűnt fel.
A PDSZ szerint demokratikus alapjogot sért egy felirat, ami a pécsi katolikus egyházmegye által fenntartott egyik iskolában tűnt fel.
Eduline
Hosszú huzavona és tiltakozások után az idei tanévet már a Szent István Egyetem berkein belül kezdte meg a Corvinus egykori budai központja. A beolvasztás azonban távolról sem gördülékeny, az oktatók katasztrófát emlegetnek, hiszen egymást sem tudják felhívni hónapok óta. Tőzsér János rektor viszont több problémáért a tiltakozókat teszi felelőssé.
Unyatyinszki György
Mokran János évtizedek óta lelkes túrázó, földrajztanárként az Alföldről folyamatosan a hegyekbe vágyódik. A természet szeretetét diákjainak is igyekszik átadni, akikkel nyaranta több száz kilométeres túrákra indul az Országos Kéktúra útvonalán.
Unyatyinszki György
Dömsödnél tűnt el a Dunában egy fiatal.
Eduline
„Varázslatos pillanat volt, úgy éreztem, az egész közösség vele van” – mondta el annak a 13 fiúnak az anyja, aki egy iskolai tehetségkutatón a színpadon került nehéz helyzetbe.
Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógus Szakszervezetek Szövetsége (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira és arra, hogy nem tudnak tovább hátrálni követeléseiktől.
MTI
Két férfi szerelméről szól egy megjelenésre váró új-zélandi mesekönyv. A Promised Landet a szerzők 5-10 éves gyerekeknek szánják.
Eduline
Leonardo da Vincinek ugyan nem született gyermeke, de sok testvére volt, akiknek leszármazottai még ma is élnek, s köztük van a világhírű olasz filmrendező, Franco Zeffirelli is - jelentették be olasz kutatók. Több leszármazott nemrég értesült híres őséről.
eduline/mti
Úgy tűnik, hogy a rektori konferencia komolyan kezdett foglalkozni Mocsai Lajos állítólag ötletével, egy könnyebben elérhető doktori címmel.
Eduline
A Szertár blog osztotta meg az egyszerű, de nagyszerű módszert.
Eduline
Ki emlékszik még a Varázsceruza című régi rajzfilmre? Az alkotók sem gondolhatták, hogy egyszer valósággá válik.
Eduline
A University of California, Davis képes volt 175 ezer dollárt arra költeni, hogy töröltessen minden olyan tartalmat az internetről, ami az egyetemet negatívan érintheti.
A több száz önkormányzatot tömörítő Magyar Önkormányzatok Szövetségének közoktatási konzultációs fórumán a kormányzati szereplőket leszámítva egyetértés volt abban, hogy vissza kell adni azoknak a településeknek az iskoláit, amelyek ezt igénylik.
eduline/mti
Míg a tanárok az intézményeken belül sztrájkoltak, a támogatóik az iskolakapuk előtt gyűltek össze. Az megmozdulás az egészségügyi dolgozókkal való szolidaritás része volt, a kórházaknál is csoportok gyűltek össze.
A Miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult az a nyílt levél, ami az egész tiltakozást kirobbantotta. Ma ott is megtartották a PDSZ által szervezett és a Tanítanék által támogatott 2 órás figyelmeztető sztrájkot.
Eduline
Több helyről is hallani, félnek a retorzióktól a tanárok, ezért nem mertek kiállni a mai sztrájk idején a sulijuk elé.
Eduline
Középiskolai és egyetemista diákok ezrei vonultak utcára Spanyolország több mint 40 városában csütörtökön, követelve a parlamenttől, hogy azonnal vonja vissza azokat a jogszabályokat, amelyek megalapozták az előző kormányzati ciklusban a konzervatív Néppárt (PP) által bevezetett oktatási reformot.
MTI
A Nemzeti Ifjúsági Tanács kapott hideget-meleget a Köznevelési kerekasztalhoz való csatlakozáskor. A diákságot képviselő szervezet kínosan próbál ügyelni pártatlanságára, bár javaslataik közel állnak a tiltakozókéhoz, ezt mégis a kormány pályáján kívánják megtárgyalni.
Eduline
Az biztos, hogy sikerült emlékezetest alkotni.
Eduline
Vegyük át a tavalyi német középszintű írásbeli feladatait!
Eduline